
Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása
Egy meglehetősen egyedi csillárt bocsátott licitre egy eladó a Kincsvadászok kedd esti adásában. A tárgy nem úszott meg sérülés nélkül egy korábbi költözést, és nem is minden eleme maradt eredeti, a tulajdonos mégis olyan szenvedéllyel beszélt róla, hogy a műkereskedőket valósággal levette a lábáról.
Nagyházi Lőrinc teljesen máshogy cselekedett, mint ahogy az esze diktálta volna, ugyanis őszintén bevallotta, nem lát túl nagy lehetőséget a lámpában.
Annyira kedvesen tetszett róla mesélni, hogy megpróbálom segíteni az áremelkedést
– magyarázta a galériatulajdonos, miért szállt be mégis a licitbe. Érzésében Fertőszögi Péter is osztozott, ő azonban már nem bánt ilyen nagyvonalúan a pénzzel, és hitelességi okokból inkább távol tartotta magát ettől az árveréstől.

Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása

Nem véletlen, hogy másokat követünk – sokkoló kutatás leplezi le az influenszerhatás valódi okát

Egy apró útlevélhiba tönkreteheti az egész nyaralást

Innen indul a varázslat – Tilla titkos túrára vitte a követőit

Nem csak zenélt – csodát tett: elképesztő összefogást indított el Mága Zoltán

Stohl András már kollégáinak is bemutatta randipartnerét - Videó

Közös fotóval köszöntötte régen látott testvérét Kasza Tibi

Jákob Zoli kockahasat villantott, bomba formában van

Már zajlik az Exatlon Hungary Kihívóinak castingja

Stohl Andrást egy prosztata masszőr vette le a lábáról, videón a pajkos jelenet

Így jósoltak a szegedi medvék, kiderült, meddig marad a tél – Videó

A TV2 elsöprő sikerrel indította 2026-ot, 25 éve nem volt ilyen sikeres a csatorna