Érték és Minőség Nagydíj: Egy nap alatt öt díjat nyertek Hajós István cégei

A Bastion Guard és az Egy lépéssel több alapítvány is nagydíjat kapott.

Harminckét pályázót díjaztak az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy használati jogával. Hajós István cégcsoportja két nagydíjat és három különdíjat is átvehetett.

Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat kitüntetéseit a Gazdaság Ünnepén, az Országház Főrendiházi Üléstermében adták át szeptember 12-én. Idén a védjegyhasználatot és a kitüntetést 32 pályázó 38 pályázata érdemelte ki, több mint 30 különböző területen tevékenykedő vállalkozás mutatta meg alkotóerejét, kreativitását.


Nagydíjat kapott az Egy lépéssel több Hajós István Alapítvány „Fogadj örökbe egy családot” Programja, valamint a Bastion Guard Kft. a Humanoid robotok mesterséges intelligenciával projektje is. Mindemellett az alapítványt két különdíjjal, míg a Bastion Guardot egy különdíjjal is elismerték. Hajós István szerint a jelenlegi gazdasági helyzet mellett óriási lendületet ad cégeinek a mostani elismerés.

Bár nagyon nehéz időszak ez cégeink számára, mégis kaptunk egy kis pozitív visszajelzést, hogy talán jó úton haladunk és a kijelölt ösvényről nem szabad letérnünk. Én ezeket a díjakat köszönöm a családomnak a csapatomnak, akik mögöttem állnak, és nagyköveteinknek, mert nélkülük biztos vagyok benne, hogy egyetlenegy díjat se kaphattunk volna meg. Számukra is hatalmas lendületet ad ez az elismerés, szem előtt tartva azt is, hogy minél több az elismerés és az ismertség, annál nagyobb a felelősség is

- célzott a vállalkozó arra, hogy alapítványa immár több mint nyolcvan családot támogat és a támogatók köre is egyre szélesebb, ami több lehetőséget jelent a segítségnyújtásra is.


Az alapítvány nagykövetei – Proksa Szandra, Rácz Jenő, Győrffy Pál és Kucsera Gábor – segítségével a sport, az oktatás és az egészségügy támogatása mellett idén csatlakozott a rendkívül ritka Duchenne-féle izomdisztrófiában szenvedő Ádin számára történő gyűjtéshez, ami lehetővé tette, hogy a kisfiú a Dubaiban kaphatott génterápiát. Tehát egy sikeres gyűjtés zárult le a nyáron.

2024. szeptember 17. 10:02
Floridában további halálos áldozatokat találtak a Milton hurrikán után
Floridában a kutató-mentő egységek folytatták a Milton hurrikán által érintett területek átkutatását, péntekig legke...
Magyar Márton hallgat a testvérével közös, gyanús ügyeikről - Videó
Havi 750 ezer forintért végzett kommunikációs tanácsadói feladatokat a Volánbusznál Magyar Péter öccse, ugyanabban a...
Szentkirályi Alexandra: cselekedni kell a hajléktalanság ügyében
A budapestiek és az utcán élő emberek is szenvednek a hajléktalanságtól, az egész fővárosban cselekvésre van szükség...
Újabb baloldali megbízást teljesít? Itt van Závecz Tibor legújabb abszurd mérése
Meglehetősen bizarr közvélemény-kutatást közölt a jelenlegi politikai erőviszonyokról a Závecz Research. Závecz Tibo...
Többen meghaltak a brazíliai Sao Paulo államot sújtó heves viharban
Legalább hét ember vesztette életét helyi idő szerint péntek este a brazíliai Sao Paulo államban az ország délkeleti...
Kivonták, de nekik lehet!
Kong a harang és mégis futnak a lovak. Bár az öttusa kivonta az állatokat a sportágból, mégis vannak, akiknek megeng...
Elképesztő átalakulások
Már csak hatan voltak versenyben az ország legsokoldalúbb előadója címért szombat este a Sztárban Sztár All Stars él...
Tények teljes adás, 2024. október 14., hétfő
MEGRÁZÓ - Egy nőt akart megvédeni, ezért ölték meg a miskolci 16 éves tinit. Megrázó interjút adott a megölt fiú éde...
Börtönbe megy egész Hollywood?
Nagyon durva botrány van kibontakozóban Amerikában, aminek az egyik főszereplője a világhírű rapper, P. Diddy. Ha cs...
Micsoda finálé!
"Az győz, aki jobban akar!" Ez volt a mondata Krausz Gábornak és Sáfrány Emeséék úgy tűnik, jobban akarták ezt a sik...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.