Érkezik a Mandoki Soulmates legújabb stúdióalbumának limitált, deluxe kiadása

Új videóklippel is készülnek a rajongók számára.

Érkezik a Mandoki Soulmates „A Memory Of Our Future” című stúdióalbumának limitált, deluxe kiadása, amit a zenei legendák kiváló minőségű fehér vynil változatban adnak ki, egy exklúzív gyűjtői dobozzal.

A „A Memory Of Our Future” nemrég meghódította a slágerlistákat, Magyarországon hónapok óta a top 10-ben van, és közel áll az arany minősítéshez. Emellett a nyári koncertek, - amelyeken a zenekar bemutatta új dalait - nagyban hozzájárultak a nemzetközi figyelemhez, ami Európán is túlmutat.

A kritikusok dicsérő szavakkal méltatták az albumot, valamint hangsúlyozták a Soulmates harmonikus összjátékát is.

A Mandoki Soulmates a New York-i Times Squaren

Nemrég Szöulban, Tokióban és Párizsban jártam interjút adni, most pedig New Yorkban vagyok, mielőtt Londonba utaznék 

– nyilatkozott a zenekar alapítója, Leslie Mandoki, valamint hozzátette, hogy a „Modern Day Masterpiece” című albumát mutatták be a Times Square-en, ami számára nagyon inspiráló volt. 


„The Wanderer”

A „The Wanderer” című önéletrajzi ihletésű kislemez klipje november 13-án debütált, melynek drámai kompozíciója és filmszerű megvalósítása Mandoki személyes történetét tükrözi, ugyanakkor univerzális üzenetet is tartalmaz.

„I Am Because You Are”

A következő videó az „I Am Because You Are” című dalhoz érkezik december 9-én, év végégig pedig további koncertvideók lesznek elérhetőek a zenekar YouTube-csatornáján.

Ami a zenélésnek ezt a módját olyan egyedivé teszi, az a lehetőség, hogy együtt győzzük le az aktuális problémák súlyosságát. A zene új perspektívákat mutat, bátorságot ad az optimista gondolkodáshoz, és a legerősebb egyesítő erőnk. Különösen most van szükségünk erre az erőre, hogy együtt alakítsunk ki egy jobb jövőt - generációkon átívelően

– mondta Leslie. 

Forrás: BUNTE.de / Borítókép: Mandoki Soulmates Facebook-oldala

2024. december 07. 09:57
A telefonok cellainformáció alapján is közel dupla annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péter rendezvényén – je...
Hatalmas sikert aratott Radics Gigi és Curtis közös produkciója az október 23-i ünnepségen. A két előadó Demjén Fere...
Minden idők legnagyobb Békemenete zajlott le csütörtökön Budapesten, ahol hatalmas tömeg vonult fel a béke és a nemz...
Szívszorító tragédia rázta meg a napokban a stájerországi Eisenstraße régiót: egy 19 éves magyar fiú életét vesztett...
Életveszélyes helyzeteket gyűjtött egy videó a Budapesti Autósok Közössége.
TRAGÉDIA - Meghalt egy 19 éves magyar férfi Ausztriában, rosszul lett, összeesett és mentőhelikoptert riasztottak ho...
Egy olyan sportolót mutatunk be, aki már 27 évesen legendává vált. Díjai és eredményei szinte felsorolhatatlanok, Ek...
family
Vannak, akiknek romba dőlnek az álmai, míg mások élete egyik pillanatról a másikra új irányt veszt. Tudás, bátorság,...
family
Bicikli, roller, vagy séta és esetleg gördeszka, ki mivel jár iskolába, van akit viszont a szülei visznek autóval. D...
family
Vannak furcsa sportok a világban: gumicsizmadobás, sárfoci, vagy akár az, amikor valaki egy tó mélyén mondja ki a bo...
family