
Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart
Csütörtökön érkezik a Mandoki Soulmates legújabb kislemeze Devil's Encyclopedia címmel – emlékeztettek egy látványos videó kíséretében a Facebookon.
A nagy sikerű formáció valamennyi közismert platformon elérhetővé teszi a most megjelenő dalokat, de a rajongóknak lehetőségük lesz élőben is meghallgatni a zenekar új szerzeményeit.
A Leslie Mandoki nevével fémjelzett banda Magyarországon is színpadra lép, augusztus 18-án a budapesti Szent István téren, a Bazilika előtt zenélnek, majd két nappal később Erdélybe, Kolozsvárra látogatnak.
Ezt követően másik hazai pályáján, Németországban is játszik a Mandoki Soulmates, öt nap alatt öt különböző városba látogatnak majd el.
Címlapfotó: Mandoki Soulmates/Facebook

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval

Megrendítő sorokkal jelentkezett Leslie Mandoki – ezt üzente március 15-én

Könnyekben tört ki Fekete Pákó, nem bírta tovább

Elhúzta előttünk a mézesmadzagot a tavasz, lelombozó előrejelzés érkezett

Kis Grófo: Hajrá, Orbán Viktor!