
Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi
Erdei Zsolt neve mindenkinek ismerős Magyarországon, de sokan csak becenevéről ismerik „Madár”. Az olimpiai bronzérmes, világbajnok, kétszeres Európa bajnok boxoló 2014-ben jelentette be a visszavonulását, amikor megszerezte WBO Európa bajnoki címét.
Nem hagyott fel szenvedélyével, létrehozta a Madárfészek Nemzeti Ökölvívó Akadémiát, ahol tréningeket tart a feltörekvő nemzedéknek, és tehetségeket ápol, támogatja a karrierjüket.
„A koronavírus-járvány minket sem kímél, a vidéki versenyzőink jelenleg sajnos nem tudnak velünk készülni. Ennek ellenére gőzerővel edzünk a februári Bocskai-emlékversenyre, amelyen szeretnénk kiemelkedően szerepelni”- mondta a profi ökölvívó a blikk.hu- nak.
Erdei Zsoltnak nagy tervei vannak, folyamatosan ötletel, s úgy véli, ez a sport nemcsak a fizikumot, a szellemet is erősíti.
"A legnagyobb gond, hogy nincs megfelelő toborzás. Az a tervem, hogy ha a koronavírus-helyzet engedi, személyesen járok majd el az iskolákba. Szeretném meggyőzni a gyerekeket, hogy érdemes bokszolni. Ez a sportág hozzájárul a személyiségfejlődéshez. Az ökölvívás az életem. A ringben értem el nagyon szép eredményeket, a bal kezemmel kiütöttem a fél világot. Ám edzőként és akadémiavezetőként is szeretnék sikeres lenni " - mesélte nevetve Erdei.
Kiemelten fontosnak tartja, hogy sikerüljön egyéniségeket kinevelni iskolájában. Olyan embereket, akik nemcsak profin űzik a sportot, hanem emberileg is hitelesek.
"A sportolói teljesítmény mellett fontos, hogy valakinek jó kisugárzása és megjelenése legyen, illetve megfelelően tudjon kommunikálni. Bízom benne, hogy képesek leszünk ilyen fiatalokat nevelni" – jelentette ki a sportoló.
Címlapfotó: facebook.com/Erdei-Zsolt

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád

Zalai testvérpár tragédiája: Döbbenetes felfedezést tettek az áldozatok házában

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak