
Mosoly a kudarcon: a pszichológia szerint működik
A táblabíróság a honlapján azt írta, megváltoztatták a Fővárosi Törvényszék tavaly júliusi elsőfokú ítéletét, és az életfogytig tartó szabadságvesztés helyett 20 év fegyházbüntetésre ítélte a férfit azzal, hogy a büntetés kétharmadának letöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.
Az ítélet szerint a férfi 2017 őszén, miután megtudta, hogy a nő a megtakarított pénzét a lakásában tartja, elhatározta, hogy akár erőszakos úton is megszerzi tőle. A nővel találkozót beszélt meg, ezt megelőzően mobiltelefonján a "bódító szer, bódító szerek" kifejezésekre keresett rá.
Az esti órákban, a férfi a nőt a lakásban bántalmazta, aminek következtében a nő meghalt. Szembesülve tettével, a férfi elhatározta, hogy azt a látszatot fogja kelteni, hogy a nő elutazott. Személyi okmányait magához vette, a szekrényből kivette a sértett néhány ruhadarabját, és azokat a nő bőröndjébe tette, majd lakáskulcsát is magához vette.
A nő dolgait a használatában lévő bérelt autóba tette; a lakóház mélygarázsában a férfi a holttestet előbb a garázsban parkoló gépkocsi hátsó ülésére helyezte, majd összekötözte és a csomagtartóba tette. Ezután felvett egy utast, és Siófokra ment. Utasa kiszállása után bérelt lakására hajtott, az elhozott bőröndöket felvitte, a holttestet pedig a csomagtartóban hagyta.

Másnap reggel a vádlott Szalkszetmártonra a régi kompátkelőhöz hajtott és a holttestet a Dunába dobta. A délutáni órákban rövid időre visszatért a sértett lakására, másnap pedig a nő ingóságait ismeretlen helyszínen eldobta.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért, illetve hatályon kívül helyezésért fellebbezett - emlékeztet közleményében az ítélőtábla.
A Fővárosi Ítélőtábla, az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást némileg kiegészítve, helyesbítve szintén azt állapította meg, hogy a nő 2017. november 20-án az esti órákban meghalt, halálát pedig B. László okozta.
Az ítélőtábla szerint a bizonyítékokból kétséget kizáróan az következik, hogy a nőt a vádlott ölte meg, és a törvényszék helyesen minősítette a cselekményt nyereségvágyból elkövetett emberölésnek.
A táblabíróság azonban túlzottan súlyosnak találta az életfogytig tartó szabadságvesztést, és elsősorban a vádlott büntetlen előéletére tekintettel a kiszabható legmagasabb határozott tartamú fegyházbüntetésre ítélte a férfit.
Az ítélet jogerős - olvasható a Fővárosi Ítélőtábla közleményében.
Forrás: MTI

Mosoly a kudarcon: a pszichológia szerint működik

A kutyák egyik legcukibb szokása mögött különös okok állnak

Így él most a Baywatch egykori szexszimbóluma

Különleges küldetésben Veréb Tomi – ezért vállalja már harmadik éve

A Nyíregyházi Állatpark felfedte: ezért különlegesek a jegesmedvék

Szombaton vadonatúj epizóddal folytatódik a Kincsvadászok VIP!

Magyar slágereké lesz a főszerep A Nagy Duett harmadik adásában

Egy születésnap, ami már sosem lesz ugyanaz – megszólaltak Fenyő Miklós gyermekei

Paradigmaváltás a zeneiparban: Leslie Mandoki szerint a tudás a legerősebb vitorla

Egy technika, ami segíthet az alvási nehézségben

A játszótér rejtett törvénye: A barátság vagy a cél számít?

A hosszú élet kulcsa meglepően egyszerű egy veterán kutatóorvos szerint