
Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk
"Egy áldozat életét vesztette a kórházban, a helyszínen pedig nyolc holttestet találtunk eddig" - mondta Daniella Levine Cava, Miami-Dade megye vezetője.
Ezt megelőzően öt halottról lehetett tudni.
A helyszínen izraeli és mexikói mentési szakértők is együtt dolgoznak amerikai kollégáikkal, azonban több mint nyolcvan órával a szerencsétlenség után egyre halványabb az esély arra, hogy túlélőket találnak. Két daruval takarítják el a romokat, de rendkívül óvatosnak kell lenni, ezért lassan haladnak. Surfside polgármestere az ABC amerikai televíziónak nyilatkozva előrelépésről számolt be, és a kutatási-mentési műveletben résztvevők munkáját méltatta.
"Nincs hiány forrásokban, a szerencsének vagyunk híján. Nagyobb szerencsére lenne szükségünk" - mondta.
Vasárnap tíz izraeli specialista érkezett az Egyesült Államokba, és a repülőtérről egyenesen a helyszínre mentek. "Ez az egyik legjobb, ha nem a legjobb, és a legtapasztaltabb izraeli mentőcsapat. A világ számos pontján segítettek már hasonló helyzetekben" - közölte a zsidó diaszpóra ügyeiért felelős izraeli miniszter.
Több mint százötven embert eltűntként tartanak nyilván.
A helyszínről érkezett videofelvételeken látszik, hogy az épület nagy része romhalmazzá vált csütörtök hajnalban.
Az 1981-ben épített 136 lakásos társasház leomlott észak-keleti szárnyában mintegy 55 lakás semmisült meg a tűzoltóság szóvivője szerint. Egyelőre nem tudni, mi okozta a házomlást.
Joe Biden amerikai elnök jóváhagyta a szükségállapot kihirdetését Florida államban, és utasította a szövetségi hatóságokat, hogy nyújtsanak segítséget az állami és helyi hatóságoknak a munkálatokban.
MTI

Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk

Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig

Tragédia Cegléden: Nem baleset miatt rohantak a mentők

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján