
Schobert Norbi Jr. apácának áll, kiderült, mit adnak elő A Nagy Duett versenyzői
Balázs Andrea számára különösen fontos, hogy tartsa a kapcsolatot rajongóival. A színésznő kivételes hagyományt teremtett, ugyanis időközönként invitálja őket egy közös beszélgetésre, ahol emellett együtt esznek-isznak. A csütörtöki Mokkában elmesélte miből indult az ötlete, és miért tartja fontosnak az efféle megmozdulásokat.
Pár évvel ezelőtt indult az ötlet. Egy szomorú történet után Instagram-oldalamra kiírtam, hogy az első 25 ember, aki jelentkezik és egyedül van, azzal együtt elmegyünk karácsonykor vacsorázni
- mesélte a kezdeményezés indulásáról a színésznő. Egy vásárlás közben ugyanis egy nagyon idős hölgy elmesélte neki, hogy nem szereti a karácsonyt, mert egyedül van. Eldöntötte, hogy cselekednie kell.
Nagyon sokat jelent számára mindez, hiszen amellett, hogy adni tud, rengeteget töltekezik önmaga is a találkozásokból.
Egyszerűen azt látom, hogy jönnek különböző helyekről, leülnek egy asztalhoz, és azonnal kapcsolódnak egymáshoz
- árulta el Balázs Andi, hozzátéve azt is, hogy remek lehetőség, hogy azonos gondolkodású emberek találkozzanak, és szükség esetén támogassák egymást. Úgy érzi, hogy a mai világban fontos hangsúlyozni az összetartozást, mert az ilyenkor összegyűlt energia hatalmas erőket mozgathat meg. Mindenkit tehát arra biztat, hogy építsen közösséget.

Schobert Norbi Jr. apácának áll, kiderült, mit adnak elő A Nagy Duett versenyzői

Király Viktor számvetése: 2 éve letettem, azóta nincs köd

Gelencsér Timi bombaformában, így készül az Exatlon debütálására

Elképesztő jelenet a levegőben, Ördög Nóra lánya többszáz ember előtt vállalta be

Titokban megházasodott a TV 2 sztárpárja - Fotók

Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?