
Folytatódik a Kincsvadászok, újra lehet jelentkezni a sikerműsorba!
Öt év telt el azóta, hogy elvesztette édesanyját Mohamed Fatima, ez idő alatt pedig rengeteg mindenen keresztülment, és ma már a tragédiát is másként értelmezi.
Az énekesnő a pénteki Mokkában a lelki társának nevezte az édesanyját, akivel egy láthatatlan köldökzsinór köti össze őket a mai napig.
2017 novemberében veszítette el őt, nem sokkal később pedig kis híján maga is belehalt a fájdalomba. Légiós tüdőgyulladást kapott, amiben sok esetben életüket vesztik a betegek.
Valamiért nekem ide vissza kellett jönnöm
– vélekedik Mohamed Fatima, aki ezen a ponton jutott arra a felismerésre, hogy a mindenség sokkal hatalmasabb annál, mint amit egy-egy vallás tanít, ezért azóta egyedül a természet erejében hisz.
Az eltelt időben teljesen átértelmezte magában a történteket, hálás érte, hogy visszatérhetett az életbe, és úgy gondolja, édesanyja is csak hazament.
Nem hagy engem soha egyedül
– mondta, és hangját a mai napig hallja belül. Az önvizsgálatot gondolja a gyógyszernek, amelyet minden nap be kell vennie, hogy egészséges életet tudjon élni.
A közönségnek a közeljövőben egy teljesen más énjét szeretné megmutatni, készülő dalát ezúttal ő írta, és a produceri munka egy részét is magára vállalta. Nyáron szeretné a zenekart tenni az első helyre, akikkel úgy érzi, kiteljesedett.

Folytatódik a Kincsvadászok, újra lehet jelentkezni a sikerműsorba!

Kenderesi Tamás ma este újra párbajozik

Csendben nő a digitális szakadék: Az MI új elitje már formálódik

Feszültség robbant az Exatlonban: egymásnak estek a Bajnokok

Exkluzív esküvői videón Krausz Gábor és Mikes Anna

Május elején tetőzik az Éta Aquaridák meteorraj

Egy apró változtatás, ami mindent átírhat az edzés sikerében

Megsemmisítő vereség, majd búcsú: drámai este az Exatlonban

Még egyszer utoljára reptér lesz a Szigetből

Így üzentek egymásnak a Megasztár zsűritagjai

Egy láthatatlan spirál, ami észrevétlenül felemészthet

Exkluzív felvételek kerültek elő Bangó Margitról, így van most az énekesnő