
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Ian Lawman minden paranormális dologban otthonosan mozog, így nem véletlen, hogy az Egyesült Királyság egyik legnagyobb és legismertebb ördögűzője lett. Több televíziós műsorban is szerepelt már, a Halloween közeledtével pedig szeretné felhívni az emberek figyelmét arra, hogy milyen veszélyek leselkedhetnek rájuk ebben az időszakban. Az 54 éves, rendkívül tapasztalt médium a hitének erejét, valamint a különleges démonűző képességét felhasználva adott interjút a Daily Starnak arról, hogyan változik a szellemvilág Halloweenkor, és mindenszentek estéjén.
Minden esetben jobb békén hagynia az ismeretlent egy olyan embernek, aki egyáltalán nem ért hozzá
– fogalmazott Ian, majd hozzátette, ezeken a napokon a legvékonyabb a határ a mi világunk és a holtak világa között, ami azt jelenti, hogy a sebezhetőségeink teljesen megmutatkoznak a túlvilág számára.
A szellemek ilyenkor a legaktívabbak, ezért kérlek próbáld meg messziről elkerülni az Ouija táblákat, mivel nagyon könnyen áthívhatunk vele szellemeket és különböző entitásokat a saját éterünkbe, ezzel pedig fokozott paranormális aktivitásokat okozhatunk
– szögezte le a szakember. Ezek az aktivitások megnyilvánulhatnak tárgyak mozgásában, de ilyenkor akár árnyékokat és kísérteteket is gyakrabban láthatunk. Tipikus „tünet” lehet még a hűvösség érzése, valamint a hangok és a furcsa zajok megjelenése is.
Címlapfotó: Instagram/@ianlawman

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát