Eltört a mécses Zenténél, nehéz pillanatokon van túl

Ismét egy fordulóponthoz érkezett a beteg kisfiú fejlődése, családja mindent megtesz a gyógyulása érdekében.

Túl van egy Olaszorzági utazáson és eszközbeszerzésen a kis Zente és családja, akik most próbálják kipihenni a fáradalmakat - számolt be róla a kisfiú édesanyja a Facebook-on. Mivel Zente egyre jobban fejlődik, számos segédeszközt kinőtt már, amiket sürgősen pótolni kell.

Ezek olyan speciális, szó szerint testreszabott eszközök, amiket nem lehet csak úgy postán beszerezni. Zente testét konkrétan gipszbe öntik, majd azt a mintát óvatosan levágják róla. Ez szolgál alapul a fűzőhöz és a kis csizmájához.

Az eljárás alapvetően fájdalommentes, de mivel a gipsz hőt termel, majd a bőrre szárad, és mozogni sem szabad, ezért ilyenkor a mindig mosolygós Zenténél is eltörik a mécses.

Olaszországban van egy cég, ami szoros együttműködést folytat egy rendkívül jó nevű milánói SMA központtal, ahova 30 éve érkeznek SMA 1-es gyerekek a világ minden tájáról úgy, mint Zente.

Ők a gerincferdülés korrigálása mellett figyelnek a légzéssegítésre vagy például arra, hogy ha félrenyel a gyerek és nincs idő kicsomagolni a fűzőből, akkor is fel lehessen köhögtetni egy manuális technikával. Pille könnyű anyaghasználatuk pedig lehetővé teszi, hogy a kisfiú képes legyen állni, járni bennük.

Az olasz útra két segítő kísérte el a családot, akik a tolmácsolásban nyújtottak segítő kezet. A kis Zentének megterhelő volt az utazás, nagyon elfáradt, de hétfőn már ismét tornával indította a hetet. Szoknia kell még az új eszközöket, mert az új méret és kialakítás teljesen új technikákat igényel a részéről is - tette hozzá az anyuka.

2021. július 12. 12:51
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
Át akarta úszni az Ónodi tavat, de belefulladt egy 49 éves férfi. A barátai hiába kérték, hogy ne menjen be a vízbe,...
Kiugrott a mozgó vonat ablakából egy tízéves kisfiú Taktaharkány közelében. Úgy tudjuk, a gyerek állami gondozásból ...
Szörnyethalt egy 28 éves nő, miután autójával fékezés nélkül egy kamion vontatmányának csapódott hétfőn reggel az M1...
Halálra késeltek egy 28 éves férfit hétfőn hajnalban Budapesten, az Akácfa utcában. A gyilkosra a rendőrök akkor csa...