Elsuhanó ördögöt filmezett le a Mars-járó a Marson - videóval

A NASA Mars-járója, a Perseverance már jó pár ikonikus felvételt készített a vörös bolygón, de a legújabb igazi szenzáció.

A NASA szerdán tette közzé a képet, amely valójában 59 különálló fotó összeillesztéséből állt össze – ezeket a rover robotkarjára szerelt kamera rögzítette, nagyjából egy órányi mozdulatsorozattal.

A porördög a háttérben még különlegesebbé teszi a képet

– mondta Megan Wu, a Malin Space Science Systems képfeldolgozó szakembere, amely a kamerát is készítette.

A porörvény körülbelül 5 kilométerre kavargott a rover mögött, épp a fotózás idején tűnt fel. Ez már a Perseverance 1500. marsi napja (vagyis „sol”-ja), ami körülbelül 1541 földi napnak felel meg.

A rover már jó ideje Jezero-kráterben tevékenykedik – ez egy ősi tómeder, amely egykor egy folyó deltájával kapcsolódott, így a tudósok szerint jó eséllyel őrizhet nyomokat az egykori mikrobiális életről.

A rover küldetése, hogy kőzet- és talajmintákat gyűjtsön, melyeket a NASA később, jó esetben a 2030-as években visszajuttat a Földre.

Fotó és videó: NASA

2025. május 22. 14:18
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Balogh Tamásné szó szerint felrobbantotta a Séfek séfe hatodik évadát. Nem kímélték a konyhában és a közösségi oldal...
family
Keresve sem találnánk olyan alkotást, ami jobban szól a magyarságról, mint az István, a Király. Szörényi Levente és ...
family
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...
Kabai Andris a Házasság első látásra első évadának egyik legmegosztóbb szereplője volt. Dávid Petra exférje nem egys...
family
AGYONVERHETTÉK ÉS ELREJTETTE - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a nagydorogi csecsemőgyilkossággal. A nő két különböz...
family