
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A hatóságok letartóztattak egy 23 éves chicagói férfit szexuális zaklatás és emberrablás vádjával. Magával ragadott egy 7 éves kislányt a South Shore parkból, berángatta egy épületbe, majd péniszét erőszakkal a szájába helyezte – írta meg a CrimeOnline.
A bíróságon benyújtott adatok alapján az emberrablásnak volt egy szemtanúja, aki határozottan látta, hogy a gyermek nem önszántából tart a férfivel. Csütörtök délután, 17 óra 30 perc körül értesítette a rendőrséget és a hatóságok kiérkezéséig követte a tettest – jelentette a WFLD.

Fotó: Cook County Jail
A nyomozók azt mondták, amikor megérkeztek a kislány az édesanyja után sírt, és azt kiabálta: „Elrabolt!” A gyermeket azonnal kórházba szállították kivizsgálásokra.
Brendan Deenihan, a chicagói rendőrség nyomozóinak vezetője korábban azt mondta, hogy a kislány két 13 éves bátyjával járt a parkban, akik „elmentek egy pillanatra”, és egyedül hagyták őt egy padon. A férfi ekkor kapott az alkalmon és magával vitte az áldozatot.
A bírósági dokumentum szerint Hill fejbe vágta a kislányt, és azt mondta neki, hogy az anyjához viszi.
Johnathant a 13 éven aluli áldozat ellen elkövetett szexuális zaklatással és emberrablással vádolják, vádemelés nélkül tartják fogva.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen