
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Az Ázsia Expressz idei évadának szereplője, Fodor Rajmund 23 évig alkotott egy párt feleségével, Fonyódi Bernadett-tel, akitől két gyermeke született, a húszéves Nadin és a tizenöt éves Damian. A házaspár kapcsolata erősnek és kiegyensúlyozottnak tűnt, ám valami mégis félresiklott, ugyanis az elmúlt hetekben kiderült, hogy két évvel ezelőtt titokban elengedték egymás kezét. Mivel a sikeres sportoló rendkívül óvja magánéletét a nyilvánosság elől, ezért egészen eddig nem nyilatkozott válásáról, most azonban megtörte a csendet, és őszintén beszélt arról, hogyan éli meg a családja ezt a nehéz időszakot.
A válás után is igyekszünk megtartani a családi egyensúlyt. A gyerekeink szabadon mozoghatnak, és lazán lehetnek itt és az édesanyjuknál is. Eddig is sikerült konszenzusra jutnunk ebben, ezután is erre törekszünk
– hangsúlyozta Fodor Rajmund.
A kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó számára a sportkarrierje vége felé is fontos volt az apaság gondolata, így nem meglepő, hogy hatalmas büszkeséggel beszél gyermekeiről.

Azt gondolom, hogy a gyerekeim iskolázottsága és teljesítménye mögé komoly hátteret tudtam teremteni. Mindketten két idegen nyelvet is beszélnek folyékonyan a magyaron kívül. Mindig családban gondolkodtam, sőt, már a sportkarrierem utolsó része is úgy alakult, hogy központi szerepet játszott a gondolat, hogy apa leszek. A húszas éveim vége felé szerettem volna családot alapítani, majd megérkezett hozzánk a lányom, rá négy évre pedig a kisfiam. Mindketten beszélnek angolul és olaszul, a lányom, Nadin másodéves egyetemista, a fiam, Damian pedig másodikos a gimnáziumban. Lehet mondani, hogy programszerűen jött minden, de ezeket a történeteket az élet adja
– fogalmazott az Ázsia Expressz hatodik évadának szereplője a hot! magazinnak.
Fodor Rajmund arra is kitért, hogy bár tud szigorú lenni, ha a gyermekeiről van szó, az ő szíve is meglágyul.
Abszolút jellemző rám a következetesség a szülő-gyermek relációban. Tudok kellőképpen szigorú lenni, de azt gondolom, inkább a lágyabb szívű apukák táborát erősítem. Minden szülő arra törekszik, hogy mindent megadjon a következő generációnak, és én is mindig azért dolgoztam, hogy megadhassak nekik mindent, amire szükségük van ahhoz, hogy elinduljanak az életben
– magyarázta Fodor Rajmund.
Nyitókép: TV2 Ázsia Expressz

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát