
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A napokban derült fény arra, hogy Elon Musknak és a Neuralink ügyvezetőjének, Shivon Zilisnek ikrei születtek még 2021 novemberében.
A milliárdos nagyon termékeny időszakot élt tavaly, ugyanis decemberben a korábbi élettársától, Grimestól is gyermeke született, akivel még 2021 szeptemberében szakítottak.
Az Insider által megszerzett bírósági jegyzőkönyvek azt mutatják, hogy Musk és Zilis beadta az ikrek vezetéknevének megváltoztatását az apjukéra, ám megtartották anyjuk nevét is a középső nevük részeként.
A gyerekek érkezésének hírét azonban titokban tartották, annak ellenére, hogy Zilist állítólag a Twitter potenciális vezetőjeként nevezték volna ki, amelyet Musk az év elején egy 44 milliárd dolláros üzlet keretében akart megszerezni.

Fotó: Shutterstock
Elon Musk nem meglepő módon Twitteren erősítette meg a hírt, válasza pedig kifejezetten frappánsra sikeredett.
"Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy segítsek az alulnépesedési válságon. A születésszámok összeomlása a legnagyobb veszély, amellyel a civilizáció jelenleg szembenéz" - írta bejegyzésében.
Az ikrek érkezésével Musk gyermekeinek száma kilencre nőtt. Két gyermeke született Grimestól, míg öt ex-feleségétől, Justine Wilsontól.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát