
Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Elon Musk először 2022-ben került címlapokra azzal, hogy kijelentette, annyira bízik újításában, hogy saját gyermekeibe is beültetné a chipet.
Tavaly májusban viszont az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósága (FDA) végül zöld utat adott a Neuralink humán klinikai vizsgálatainak.
Így nemrégiben meg is történt az első beültetés, melyről maga a milliárdos számolt be az X-közösségi oldalon.
Elon Musk januári posztja szerint a páciens szépen gyógyult a beavatkozás után, a minap azonban újabb örömhírrel szolgált.
Legújabb X-bejegyzésében leírta, hogy már teljesen felépült, mi több, az egeret már a gondolataival is képes mozgatni a képernyőn - írta meg a Mirror.
Jól haladunk. Úgy tűnik, hogy a páciens teljesen felépült, és nincs tudomásunk káros mellékhatásokról. Képes a gondolataival mozgatni az egeret a képernyőn
- írta a milliárdos üzletember.

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás

Soha nem látott aukciós rekord született Magyarországon

Karácsonyi klippel debütált a Tények műsorvezetője, Szentpéteri Eszter

„Nem voltam szép gyerek” – Tilla gyerekkori fotójával üzent

„Hat éve újra megszülettem” – Tóth Gabi megrázó vallomása kislányáról

56 évesen is ultraszexi szettben Jennifer Lopez, újra bizonyította, a kor neki csak egy szám

Tűzoltóautó érkezett a Róna utcába, kiürült a stúdió

Dráma a stúdióban, a Szerencselány elutasította a TV 2 műsorának ajánlatát