
Stohl András Kevin csapdáit is kivédené? – Jön a várva várt 2. rész!
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Hajnal Bettina nyerte a Nagy Ő negyedik évadát, ezzel Jákob Zoli szívét is. Vagy mégsem?
Nemrégiben a Mokkában meséltek kapcsolatukról, ahol elárulták, hogy a műsor forgatása hiába ért véget nyáron, az utolsó adásig nem is találkoztak.
Csupán amiatt, hogy nehogy valaki meglássa őket, aztán lespoilerezze a társkereső végkimenetlét.
Így csak az elmúlt hetekben kezdtek el randizni, ám idővel Zoli kezdeti lelkesedése és érzelmei is alábbhagytak.
Miután megnézte a műsort, sok olyan jelenettel szembesült, melyek elbizonytalanították választottjával kapcsolatban.
Kedden azonban végleges elhatározásra jutott, melynek eredményét a Tények Plusz nézőivel és később követőivel a közösségi oldalán is megosztotta.
A Bettivel elkezdtünk ismerkedni a Nagy Ő után, találkozgattunk, elmentem a szüleihez is, megkínáltak kávéval, ugyanolyan kedvesen fogadtak, mint a műsorban. Főzött nekem a Betti, hozott vadast, a kedvenc ételemet, úgyhogy ő is mindent megtett azért, hogy egy kapcsolat elindulhasson kettőnk között
– kezdte gondolatait a milliárdos.
Sokat beszéltünk arról, hogy kinek mik az elvárásai, ki hogyan működik egy párkapcsolatban a hétköznapokban. Sok olyan kérdés felmerült bennem a műsor nézése után, például a Bettinek a hangereje egy vitánál és próbáltuk kibogozni, hogy ebből mi lesz. Nem volt egyszerű
- mesélte az üzletember, majd elárulta, hogy egészen Dubajig ment, hogy a döntésében senki és semmi ne befolyásolja, nyugodtan tudjon gondolkodni.
Amikor visszajöttem Dubajból hoztunk egy döntést Bettivel és az utolsó beszélgetésünkön arra jutottunk, hogy külön folytatjuk
- mondta, majd hangsúlyozta, hogy sem rosszérzés, sem csalódás nincs bennük.
Sajnos Bettivel nem jött össze a szerelem, úgyhogy nincs más dolgom, mint hogy keresek tovább
- zárta reményteli monológját a Nagy Ő, akinek egy percig sem kell aggódnia, ugyanis Péntek-Gyulai Virág, a műsor egyik esélyese most újra lecsaphat Zoli kegyeire.
Egy egyszerű és gyors minőségi csere kell ide. Betti megy, Virág jön, és kezdődhet végre az az élet, amire mindketten vágyunk
- nyilatkozta nyersen, mégis viccesen a Borsnak.

Stohl András Kevin csapdáit is kivédené? – Jön a várva várt 2. rész!

Így kerülhetjük el a túlevést az ünnepek alatt – dietetikus ad tanácsokat

„Karácsonyi angyalkánk” – ritka családi fotókat osztott meg Szoboszlai Dominik és felesége

Meglepő kulisszatitkok a Reszkessetek, betörők! ikonikus jeleneteiről

Leleményes gazdi tippek, amikkel túljártak a szőrös ,,Grincsek” eszén

A karácsonyfa-szindrómának komoly tünetei lehetnek

Miért esszük ezeket az ételeket az egyik legnagyobb ünnepünkön?

Íme, a világ legbizarrabb ünnepi szokásai - Miért lépkednek fejszére a csehek?

Boszorkányok, szalma, jóslás - egészen más volt régen az ünnep Magyarországon

Nem csak a gyomor bánhatja, a szív is jelezhet az ünnepek alatt

Uborka a feldíszített fenyőbe rejtve?

Ez a világ legnagyobb karácsonyi slágere - lehetetlen elmenekülni előle