
Tóth Gabi elárulta, mi volt a legnagyobb ünnepi ajándéka
A 85 éves Jack Nicholson mintegy 18 hónapja tűnt el teljesen a nyilvánosság elől, azóta a lesifotósok sem készítettek róla felvételeket, most azonban szerencséjük volt, és a hollywoodi sztárt Beverli Hills-i házának erkélyén kapták lencsevégre. A háromszoros Oscar-díjas legenda láthatóan nem hozza élete legjobb formáját, kissé elhanyagoltan festett kinyúlt pólójában és kócos hajával, barátai pedig már korábban aggodalmukat fejezték ki azt illetően, hogy Nicholson néhai szomszédjához, Marlon Brandohoz hasonlóan magányosan fog meghalni.
A sztárt utoljára 2021 októberében látták fia oldalán egy Los Angeles Lakers-meccsen, azóta viszont teljesen felszívódott és egyetlen hivatalos eseményen sem jelent meg. Egy barátja még januárban azt állította a színészről, hogy ugyan fizikálisan jó állapotban van, de mentálisan akadnak problémái, így elképzelhető, hogy emiatt nem vállalt régóta filmszerepeket sem – írta meg a DailyMail.
Címlapfotó: Shutterstock

Tóth Gabi elárulta, mi volt a legnagyobb ünnepi ajándéka

Világraszóló örömhírt jelentett be a debreceni állatkert

Meghalt Brigitte Bardot

Egy-két házi praktika is segít az ünnepi túlevésen

„Iszonyú nehéz volt” – Kitárulkozott Muri Enikő

Országos televíziós premierrel érkezik a Super TV2-re az 50 ÉV SZABADSÁGVÁGY - MANDOKI SOULMATES koncertfilmje

Újabb digitális mérföldkő! - Orbán Viktor Facebook-oldala átlépte az 1,5 millió követőt

Mesébe illő lánykérés - A világ egyik legfényűzőbb szállodájában tette fel a nagy kérdést Csoboth Kevin

,,Na, szia mentő!” – Ő az a mentésirányító, akinek a hangját milliók ismerik

Meghalt Ney Ferenc

Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez

Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?