
Végleg búcsút int a színpadtól a magyar zeneipar ikonikus szerelmespárja
Van, aki már novemberben feldíszítette a karácsonyfáját, sokaknál viszont csak december 24-én kerüla nappali előkelő helyére. Mindenki más hagyományok szerint készül az ünnepekre, a karácsonyfa viszont a legtöbb családnál elengedhetetlen kelléke a meghitt pillanatoknak. A nappali éke viszont évről évre egyre drágább, sokan pedig azt sem tudják kezelni, hogy az élő fenyő rendszeresen hullajtja a tűleveleit.
Részben erre a problémára – és persze számtalan másra – ajánlják a műfenyőt, ami amellett, hogy nem koszolja össze a lakást, hosszú évekig megmarad, és nem kell miatta néhány napra kivágni egy élő, évekig nevelgetett fát. Természetesen ellenérvek is akadnak bőven, mint a karácsonyfa-illat hiánya, valamint a műanyagszennyezés, de az sem teljesen fedi a valóságot, hogy minden műfenyő megment egy valódit. Az élő fák viszont nem csak kellemes illatúak, de növekedésük során folyamatosan szén-dioxidot kötnek meg a levegőből, így csökkentve az üvegházhatást okozó gázok mennyiségét.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A két tábor már évek óta próbálja meggyőzni egymást különböző gondolatok mentén, a vágott- és a műanyagfenyőhívők ugyanis határozott érveket tudnak felsorakoztatni, miért környezetkímélőbb az ő választásuk. Most viszont Ön is leteheti voksát a karácsonyfák mellett!

Végleg búcsút int a színpadtól a magyar zeneipar ikonikus szerelmespárja

Álomotthonát keresi a Szerencselány, a Lakásvadászok segítségét kérte

Elcsukló hangon adott interjút Rudolf Péter a Mokkában, így emlékezett meg Kálloy Molnár Péterről

Nagy dobásra készül Barta Sylvia, tanítványaival nemes célért küzdenek

Előkerültek a halála előtt készült utolsó képek Kálloy Molnár Péterről

Meghalt Kálloy Molnár Péter

Cooky a többkulcsos adórendszer bevezetése ellen: Ha valami jól működik, ne nyúlj hozzá!

„Egy királylányt vittem táncba” – Videón Demcsák Zsuzsa és szalagavatós lánya

Kiderült, mire költi nyereményét Lengyel Johanna

Újabb énekes távozott a Sztárban Sztár All Starsból, megvannak a döntősök

Újabb sztárok lepik el a TV 2 színpadát, vasárnap este minden kiderül

Lekerül a képernyőről a TV 2 sikerműsora, jövő héten már nem látható