
Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert
Hederman Stella a Balaton közepéről, egy vitorlásról jelentkezett be a csütörtök reggeli Mokka adásában, méghozzá Varsányi Réka társaságában.
Az Ázsia Expressz előző évadának versenyzője ugyanis éppen egy táborban vesz részt, melynek lényege, hogy “körbe jógázzák” a magyar tengert.
A forgatás alatt azonban olyannyira feltámadt a szél, hogy Rékának szinte már a szája is ellilult a hidegtől.
Stella azonnal érdeklődött is az állapota felől, de a kétgyermekes anyuka erőt vett magán és tovább folytatta mondandóját.
Réka az elmúlt években szinte egy embernyi, 55 kilónyi feleslegtől szabadult meg. Életmódot váltott és rendszeresen sportolt, így bólintott rá a jógára is.
Az oktatójával - aki egyben a barátnője is - ellátogatnak, pontosabbak kikötnek különböző városokban a következő napokban, ahol a szárazföldön gyakorolnak majd.
Emellett azonban előszeretettel töltik majd fel lelküket a hajón is.
Különleges figyelmet fordítanak majd a lelki békéjük, harmóniájuk mellett a táplálkozásra is.
Mivel Rékának fontos a természetesség és az egészség, eredeti, barna hajszínéhez is visszatért.

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás

Soha nem látott aukciós rekord született Magyarországon

Karácsonyi klippel debütált a Tények műsorvezetője, Szentpéteri Eszter

„Nem voltam szép gyerek” – Tilla gyerekkori fotójával üzent

„Hat éve újra megszülettem” – Tóth Gabi megrázó vallomása kislányáról

56 évesen is ultraszexi szettben Jennifer Lopez, újra bizonyította, a kor neki csak egy szám

Tűzoltóautó érkezett a Róna utcába, kiürült a stúdió

Dráma a stúdióban, a Szerencselány elutasította a TV 2 műsorának ajánlatát