
Hangosnak lenni: önbizalom vagy védőpajzs?
Marsi Anikó és Gyarmati Gábor régóta dédelgetett álmukat váltották valóra, amikor vettek egy házat Balatonfűzfőn. A műsorvezető és férje ugyanakkor hatalmas fába vágták a fejszéjüket, hiszen elhatározták, hogy sajátkezűleg intézik majd a felújítást. Anikó minden olyan tárgyat, avagy bútort imád, ami antik, ezért lelkesen vetette bele magát a különböző technikák elsajátításába, hogy ezáltal leheljen új életet otthonukba.
A pár nem is lehetne büszkébb, hiszen a ház végre elkészült, csak úgy csillog a szemükben a lelkesedés és a boldogság, ahogyan művükről beszélnek. A ház alapszerkezetéhez szerencsére nem kellett hozzányúlniuk, hiszen az előző tulajdonos egy kőműves volt, aki mindent megtett annak érdekében, hogy az ingatlan hosszú évtizedekig megingathatatlan lábakon álljon.
A pár először Siófokon kutatott olyan ház után, amibe bele tudnak szeretni, majd egy kocsikázás alkalmával a TV2 híradósának megtetszett Balatonfűzfő, itt pedig meglett az igazi. Gábor időközben kitanulta az ácsmesterséget, hogy minél többet tudjon segíteni feleségének, a rengeteg munkával eltöltött hónapoknak azonban meglett a gyümölcse, hiszen az idei nyarat már a szemet gyönyörködtető balatoni kilátást csodálva tölthetik.

Hangosnak lenni: önbizalom vagy védőpajzs?

Hírt adott az állatkert az alföldi kistigrisről

Nem véletlen, ha messzire sodor az élet egy friss kutatás szerint

Durva balhé a Séfek séfében: Vomberg Frigyes ultimátumot adott

Fordulóponthoz érkezett Berki Mazsi élete, sokáig érlelődött benne, végül meglépte

Középkori "vámpír" arcát rekonstruálták kutatók

Peter Srámek és Gáspár Bea között olyan jó a kapcsolat, hogy az énekes már a vezetéknevét is Gáspárra változtatná

Vak licit a Kincsvadászok VIP-ben: az Animal Cannibals meglepte a szakértőket

Megint csúszik a holdmisszió, kiderült, miért

„Na jó, nem bírom tovább!” – Fejes Tamás letépte a tárgyról a terítőt a Kincsvadászok VIP-ben

Tilla és Claudia megmutatták, hogy mire készülnek vasárnap este a Nagy Duettben

„Egy bomba sokat segítene…” – aggasztó üzenet jelent meg a Békemenet előtt pár héttel