
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
"A film tavaly megjelent novelláskötetem, az Ezt nem lehet megúszni következménye, abban szerepel A taxis és a Magunk maradtunk című írásom, amelyeket felhasználtam hozzá. Új kihívás, új feladat volt ez számomra" - mondta Kovács Ákos, a rendező a sajtóvetítést követően.
A "Magunk maradtunk" a Papp János színművész által alakított taxisofőr monológja, amelyből saját maga és az ország több évtizedes története elevenedik meg. Mint Ákos fogalmazott, a fekete-fehér filmben benne van szülei kapcsolata, felhasználtak családi fotókat is. "A zenén kívül mindig is próbálkoztam sokféle megjelenési formával, szerencsére a közönség ezekre velem tartott. Egyfajta energia vezérel, amely különböző műfajok kürtőin keresztül tör át. A filmben minden összekapcsolódik, ami engem érdekel" - tette hozzá Ákos, aki Tarkovszkij Stalkerét, Makk Károly Macskajátékát és Huszárik Zoltán Szindbádját is fontos inspirációként említette.
Papp János arról beszélt, hogy a forgatókönyv elolvasása után azonnal tudta, hogy ehhez köze van. "Sokban emlékeztetett kedvenc íróm, Hrabal történetmesélésére, monológjaira. És József Attila is eszembe jutott a figuráról. Ahogy ő írta: egy ember, aki élt, szeretett és meg fog halni".
A további szerepekben mások mellett Piros Ildikó, Nagy Mari, ifj. Vidnyánszky Attila, Trill Zsolt, Pápai Erika, Vecsei H. Miklós, Eperjes Károly és Pindroch Csaba is látható. A kisjátékfilm producere, Hábermann Jenő elmondta, hogy eredetileg "A taxis" című novellára adták be a filmes pályázatot, de később a projekt folyamatosan változott. Ahogy korábban, még novelláskötete tavalyi bemutatóján Kovács Ákos kifejtette, "A taxis" generálta a "Magunk maradtunk" címűt, amelyben szülei, nagyszülei levelezéseit is felhasználta.
A filmet Juhász Viktor fényképezte, aki korábban számos klipet és koncertfilmet készített Kovács Ákossal. "A taxis" című novellát mindketten magunk előtt láttuk filmként. Papp Jánoson és Piros Ildikón kívül a színészeknek nincs szöveges szerepük, csak jelen kellett lenniük, lassított, közeli felvételeken mutatjuk érzelmeiket arcukon".
A "Magunk maradtunk" című kisjátékfilmet a Nemzeti Filmintézet támogatásával a Film-Art készítette. Az alkotás a tervek szerint moziforgalmazásba kerül, és bemutatják a Duna televízióban is.
A címlapfotó illusztráció: facebook.com/AkosOfficial

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát