
Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása
Az izraeli hadsereg vasárnap benyomult a Gázai övezetbe, de a nagy szárazföldi offenzíva egyelőre mégis elmaradt, ugyanis csak egy-egy helyen, célzott támadásokat hajtottak végre.
Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a keddi Mokkában elmondta, eddig már 170 ezer épület rongálódott meg a palesztinok lakta területen, ami egy rettenetesen magas szám. Felhívta a figyelmet arra is, hogy Izraelre most kétféle nyomás helyeződik egyszerre, hiszen egyik irányból arra buzdítják őket, hogy minél hamarabb fojtsák el a fegyveres konfliktust, másfelől viszont szeretnék, ha létrejönne egy humanitárius tűzszünet, amely során civilek tudják elhagyni Gázát.
A szakértő hozzátette, Nyugat-Európa ebben a kérdésben is megosztott, ugyanakkor rájuk is hatalmas veszély leselkedik, ugyanis megnőtt a terrorizmus veszélye az öreg kontinensen, radikalizálódik a muszlim lakosság, Londonban például 100 ezren vonultak utcára a palesztinok támogatására.
A háború, ma úgy néz ki, hogy elkerülhetetlen
– összegezte vészjóslóan Nógrádi György.
Az izraeli hadsereg közlése szerint egy ember vesztette életét a hétvégi támadás során, míg palesztin források szerint kettő.
Rengeteg túszt ejtettek már korábban a Hamász emberei, akik közül legutóbb két idős izraeli asszonyt elengedtek, férjeiket viszont nem.
Nógrádi György figyelmeztetett, ha az izraelieknek sikerülne is levadászniuk a Hamász vezetőit, még nem oldódna meg a közel-keleti puskaporos állapot, ugyanis akár még Libanonnal is konfliktusba kerülhetnének, így egy északi háború is fenyegető közelségbe kerülhet.
A Gázai övezetben ragadtak körül egyelőre bezárultak a kapuk, jelenleg tizenöt magyar – köztük nők és gyerekek – tartózkodik ott, és még a magyar kormány sem tudja őket kihozni.

Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása

Nem véletlen, hogy másokat követünk – sokkoló kutatás leplezi le az influenszerhatás valódi okát

Egy apró útlevélhiba tönkreteheti az egész nyaralást

Innen indul a varázslat – Tilla titkos túrára vitte a követőit

Nem csak zenélt – csodát tett: elképesztő összefogást indított el Mága Zoltán

Stohl András már kollégáinak is bemutatta randipartnerét - Videó

Közös fotóval köszöntötte régen látott testvérét Kasza Tibi

Jákob Zoli kockahasat villantott, bomba formában van

Már zajlik az Exatlon Hungary Kihívóinak castingja

Stohl Andrást egy prosztata masszőr vette le a lábáról, videón a pajkos jelenet

Így jósoltak a szegedi medvék, kiderült, meddig marad a tél – Videó

A TV2 elsöprő sikerrel indította 2026-ot, 25 éve nem volt ilyen sikeres a csatorna