
Végleg búcsút int a színpadtól a magyar zeneipar ikonikus szerelmespárja
Shane Tusup és menyasszonya, Nagy Viktória Zoé a péntek reggeli Mokka vendégei voltak, ahol a babavárásról és a jövőbeli terveikről beszélgettek a műsorvezetőkkel.
A szerelmesek elárulták, hogy a baba nemét még nem tudják, azonban más apró részletekbe örömmel avatták be a nézőket.
Kijöttünk az ultrahangról és megkaptuk a hírt, hogy egészséges, minden jó irányban halad, úgyhogy megöleltem, közben rám nézett és könnyeztem
- emlékezett vissza a leendő apuka a különleges pillanatra.
Nagyon boldog vagyok, ez egy álom beteljesülése. Mindig is apa szerettem volna lenni
- tette hozzá a sztáredző.
Viki azt is elmondta, hogy nem tudják, még hány gyermeket szeretnének, egyelőre az első kis csodájukra koncentrálnak, és a legfontosabbra, hogy egészséges legyen.
Shane azonban emellett megjegyezte, hogy egy kisfiúnak jobban örülne. Úgy véli, védelmezni tudná majd a húgát.
A jegyesek szót ejtettek arról is, hogy két nyelven fognak beszélni a picihez (magyarul és angolul), ám a közös kapcsolódási nyelv az angol lesz.
Sőt, már a neveken való gondolkodás folyamata is elindult náluk, melyben Shane édesapja előszeretettel segít a fiataloknak.
Mivel eljegyzésük bejelentésekor már az esküvőszervezés is szóba került a TV2 stúdiójában, a leendő anyuka elárulta, mikorra várható egybekelésük.
A kismama – aki eddig jól viseli a várandósságot – hangsúlyozta, hogy már csak gyermekük érkezése után kötik össze életüket, így nagy az esélye annak, hogy jövő év végére már házasok lesznek.

Végleg búcsút int a színpadtól a magyar zeneipar ikonikus szerelmespárja

Álomotthonát keresi a Szerencselány, a Lakásvadászok segítségét kérte

Elcsukló hangon adott interjút Rudolf Péter a Mokkában, így emlékezett meg Kálloy Molnár Péterről

Nagy dobásra készül Barta Sylvia, tanítványaival nemes célért küzdenek

Előkerültek a halála előtt készült utolsó képek Kálloy Molnár Péterről

Meghalt Kálloy Molnár Péter

Cooky a többkulcsos adórendszer bevezetése ellen: Ha valami jól működik, ne nyúlj hozzá!

„Egy királylányt vittem táncba” – Videón Demcsák Zsuzsa és szalagavatós lánya

Kiderült, mire költi nyereményét Lengyel Johanna

Újabb énekes távozott a Sztárban Sztár All Starsból, megvannak a döntősök

Újabb sztárok lepik el a TV 2 színpadát, vasárnap este minden kiderül

Lekerül a képernyőről a TV 2 sikerműsora, jövő héten már nem látható