
Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart
A Tesla vezérigazgatójának életrajzi könyveszeptember 12-én jelenik meg, melyből pár részletre már napokkal a debütálása előtt fény derült - írta meg a People szombaton.
A New York Times könyvismertetőjében ugyanis elárulták, hogy Elon Musknak titokban született egy Techno Mechanicus nevű gyermeke volt barátnőjétől, az énekesnő Grimestől.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az újság csupán megemlíti a gyereket, akit szülei Taunak becéznek, több információt egyelőre nem lehet róla tudni. Így sem a kicsi neme, sem pedig a születési dátuma nem ismert.
A különleges névválasztás szinte már a milliárdos védjegyévé vált. Grimes és Musk egyéves lánya, az Exa Dark Sideræl nevet kapta, aki szintén titokban jött világra annak idején, béranya segítségével.
A 2021-ben szakított pár legidősebb, azaz hároméves gyermeke pedig az X Æ A-12 nevet viseli.

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval

Megrendítő sorokkal jelentkezett Leslie Mandoki – ezt üzente március 15-én

Könnyekben tört ki Fekete Pákó, nem bírta tovább

Elhúzta előttünk a mézesmadzagot a tavasz, lelombozó előrejelzés érkezett

Kis Grófo: Hajrá, Orbán Viktor!