
Gyászol Leslie Mandoki, közös fotóval búcsúzik Mario Adorftól
Rúzsa Magdi kisfia a konyhai műveletek megszállottja, minden pillanatát látni akarja a pulton, vagy a tűzhelyen történő dolgoknak, és végre ezt minden gond nélkül meg is teheti – derül ki az énekesnő szombati bejegyzéséből.
Komoly kellemetlenséget jelentett a gyerek kíváncsisága korábban a családnak, hiszen így az egyszemélyes műveletek is két embernek adtak feladatot, jelesül, valakinek mindig tartania kellett a kis Zalánt.
Zaki imád főzni!
– magyarázta édesanyja, akinek sok fejtörést okozott, hogyan lehetne megvalósítani, hogy egyszerre ő is nyugodtan tudjon főzni, és a kicsi is mindennel képben legyen.
Agyalgattam, hogy hogyan segíthetnék neki, hogy premier plánból lásson mindent. Majd megálmodtam ezt a dobozt
– mesélte Magdi.
A koncepció megszületése után felkereste Bencét, az asztalost, aki főként gyerek- és dizájnbútorok készítésével foglalkozik. Az énekesnő egy éve követi a munkásságát, és lenyűgözi őt a tehetsége, úgy látja, a szakember minden alkotása maga a csoda.
Visszaadja a hitet, hogy nem csak az influenszereké a jövő
– fejtette ki véleményét, és hozzátette, már alig várja, hogy a kiságyak is elkészüljenek Bence kezei alatt.

Gyászol Leslie Mandoki, közös fotóval búcsúzik Mario Adorftól

Pataky Attila keményen helyre tette Magyar Pétert, és megüzente, hogy nem akármilyen Fidesz-győzelmet vár vasárnap

Meghalt Jancsik Ferenc

Izgalmas fináléval búcsúzik szombaton A Nagy Duett

Jön a párbajok éjszakája - kiderül, hogy Bajnok vagy Kihívó lány búcsúzik

A mi történetünk: Oláh Gergő és a zene közösségteremtő ereje

Láthatatlan milliárdok: ennyi pénz marad kihasználatlanul minden évben

Olyat tett XIV. Leó pápa, hogy felrobbant az internet – futótűzként terjed egy videó

Nem mindenki örül neki: fontos döntés előtt állnak a Gmail-felhasználók

Nem tudott felállni a TV 2 műsorvezetője, teljesen lebénult napokra

A Szentatyának, XIV. Leó pápának hegedült Mága Zoltán – történelmi pillanat a Vatikánban

Egy legendás páros előtt tiszteleg mostantól a Liszt Ferenc Repülőtér