
„Fent találkozunk” – Szívszorító sorokkal búcsúzik Scherer Pétertől Mucsi Zoltán
Olaszország szinte a második otthona Debreczeni Zitának és Gianni Annoninak, most is ott töltötték a nyár egy részét. Most már négyesben vágtak neki a nagy útnak, ami teljesen más, mint azok a nyaralások, amelyekhez korábban hozzá voltak szokva, hiszen már nem lehet tízig aludni, és az ágyba hozatni a reggelit, de imádják ezt a formáját is a kikapcsolódásnak.
Zita jó ideig nem volt a Mokka vendége, hiszen a két gyerek mellett kialakult reggeli rutinba nem fért bele. Kedden reggel elárulta, furcsa is volt ezúttal ébresztőre kelni, igaz, ez nem azt jelenti, hogy a kicsik sokáig hagynák őket.
A kis Gregorio Ádámnak például van egy speciális jelzése, amivel mindenki tudtára adja, hogy már ébren van. Édesapja, miközben megpróbálta szemléltetni a mozdulatsort, csak úgy magyarázta, „felemeli a lábát, és durr.”
Olaszország legtávolabbi végén, már a francia riviérához közel, a Ligur-tenger partjára indultak nyaralni. Gianni kocsival vitte a dolgaikat nagyobbik fia társaságában, míg felesége a kisebbikkel, repülővel követte őket. Zita ennek tudatában minden létező holmit összepakolt, abban a reményben, hogy valamennyi „esti életük” lesz.
Azt gondolta, hogy el fogunk tudni menni minden este vacsorázni
– mondta Gianni, de rögtön elárulta, ebből semmi sem valósult meg.
Féltek egy kicsit, hogy a köves tengerpartot nem fogja élvezni a kicsi, de rájöttek, csak a szülők aggódnak túl mindent. Gianni szerint hagyni kell kibontakozni a gyerekek „kutatószellemét”, hiszen mindenhol feltalálják magukat.

„Fent találkozunk” – Szívszorító sorokkal búcsúzik Scherer Pétertől Mucsi Zoltán

Első gyermeküket várja az Exatlon sztárpárja, csodálatos fotókkal jelentették be a gólyahírt

„Amit senki sem látott” – így készült a győzelemre Szabó Réka

Döbbenetes áttörés a csontritkulás kutatásában

Megható vallomások Rubint Rékától és lányától – folytatódik Lékai-Kiss Ramóna podcastje

Egyhétköznapi szokás, ami árthat az egészségnek

Meghalt Scherer Péter

Új külsejével sokkolta rajongóit Cristiano Ronaldo menyasszonya - fotóval

Megkezdődött a Föld mágneses pajzsának feltérképezése - videóval

„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira

Túl okosnak hisszük a mesterséges intelligenciát? Megdöbbentő eredményre jutottak a kutatók

Hatalmas küzdelem, milliós nyeremény: ők nyerték az idei Exatlon Hungaryt