Elképesztő, hogy évente hány cigarettacsikket dobnak el az utcán

A világ 1,3 milliárd dohányosa a becslések szerint évente mintegy 4,5 billió cigarettacsikktől nem megfelelő módon szabadul meg, így a csikkek a leggyakrabban a környezetbe kerülő hulladékok a bolygón - közölte a STOP amerikai dohányzásellenes szervezet.

Ugyanakkor még ez a hatalmas mennyiség is csak egy része annak a környezeti kárnak, amelyet a dohányipar okoz, hiszen a dohány nemcsak hogy kivágott erdők helyén nő, de a termékek előállítása "tönkreteszi a talajt, szennyezi a levegőt, a földet és a vizet" is - hangsúlyozza a Michael Bloomberg milliárdos amerikai üzletember által a dohánygyárak elleni küzdelem segítésére 2018-ban alapított globális szervezet, amelynek célkitűzése a dohányipar félrevezető taktikáinak és gyakorlatának "agresszív megfigyelése".

A szervezet szerint évente fák milliárdjait vágják ki annak érdekében, hogy cigaretta készülhessen: a dohányipar felel a globális fakitermelés 5 százalékáért. A STOP szerint a cigarettacsikkek adják az óceánokból összegyűjtött hulladék 20 százalékát. A csikkekből kimosódó kémiai anyagok elég mérgezőek ahhoz, hogy megöljék az ezeknek 96 órán át kitett édesvízi és tengeri halak 50 százalékát - idéz a szervezet ezzel foglalkozó kísérleteket.

A kár vélhetően egyre nagyobb lesz, ahogy az elektromos cigaretták népszerűbbé válnak. Az elektromos eszközök hulladéka ugyanis jóval komolyabb környezeti veszélyt jelent, mint a cigaretta, mivel fémeket, áramköröket, egyszer használatos műanyagpatronokat, akkumulátorokat és a folyadékokban mérgező kémiai anyagokat tartalmaznak.

Amellett, hogy károsítja a környezetet, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adata szerint a dohányzás évente 8 millió embert öl meg világszerte és jelentős egészségügyi költségeket generál.

 

MTI/A címlapfotó illusztráció

2021. július 07. 16:29
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Egy 14 éves kislány a mostani történet főszereplője, aki 130 kilót nyom. Most segítséget kért és ez példaértékű! Sej...
family
A Megasztár 8 visszatért és hangosabb mint valaha! Hallhattunk és láthattunk a tehetségkutató első adásában jó pár b...
family
Csivava méretű patkányok szaladgálnak egy belvárosi bérházban éjjel-nappal. Nem félnek semmitől és senkitől. Az embe...
family
Átveszik a magyar családtámogatási rendszert a görögök – erről írt az EUobserver.
Ukrajna nem nyerheti meg a háborút. Erről egy nyugalmazott német tábornok beszélt egy interjúban.