
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Felbecsülhetetlen értékű ereklye után kutatott a Kincsvadászok kereskedője. Katona Szandra kedden reggel egy hegedűvel érkezett a Mokka stúdiójába, amely a dachaui koncentrációs táborban készült, és az egyetlen ilyen hangszer, amely épségben fennmaradt.
A hegedű restaurátora bukkant egy cetlire, amelyen egy név, egy dátum és egy helységnév is szerepelt. Ennek alapján indult a nyomozás, és végül az archívumokban fellelt levelezések alapján összeállt a kép.
Azért nevezik a „remény hegedűjének” a hangszert, mert készítője, egy asztalos túlélte a fogságot. Találtak benne egy titkos levelet is, amely egyfajta sziléziai nyelvjárásban íródott, és a mester ebben bocsánatot kért, amiért a körülmények miatt nem tudott olyan darabot megalkotni, mint amilyre képes lett volna.
Ez nem kereskedelem, ez sokkal több annál
– fogalmazott Katona Szandra műtárgyszakértő, aki egy valóságos érzelmi csodának nevezte a hegedű egyedülálló történetének feltárását.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát