
Elhúzta előttünk a mézesmadzagot a tavasz, lelombozó előrejelzés érkezett
Az izraeli Weizmann Kutatóintézet munkatársai azt találták, hogy egérőssejteket "rá lehet venni" arra, hogy embriószerű struktúrává szerveződjenek, melyben bélszakasz, agykezdemények és dobogó szív található - írta a The Guardian online kiadása a Cell tudományos lapban megjelent tanulmány alapján.
Az embriót azért nevezik szintetikusnak, mert megtermékenyített petesejt nélkül alkották meg, és várhatóan a közeli jövőben a struktúra tanulmányozása pontosabb ismereteket ad arról, hogy a természetes embriók szervei és szövetei hogyan fejlődnek ki.
A tudósok úgy vélik továbbá, hogy az eljárás révén csökkenhet az állatkísérletek száma, a jövőben pedig az emberi sejt- és szövetátültetések új forrásához lehet jutni. Leukémiás páciens bőrsejtjei például csontvelősejtekké alakíthatók át, hogy segítségükkel a betegséget meggyógyítsák.
Tavaly ugyanez a kutatócsoport mechanikus méhet fejlesztett, amely lehetővé tette, hogy természetes embriók napokon át növekedjenek az anyaállat méhén kívül.

Fotó: Weizmann Kutatóintézet
A kutatás során egyes sejteket vegyi anyagokkal kezeltek, így olyan genetikai programjuk "kapcsolt be", amellyel méhlepény vagy sárgatest fejlődött belőlük. Más sejtek beavatkozás nélkül alakultak más szervekké és szövetekké.
Az őssejtek többségéből nem alakult ki emberiószerű struktúra, mintegy fél százalékuk azonban olyan gömbökké szerveződött, amelyben különböző szövetek és szervek növekedtek. Amikor természetes egérembriókkal hasonlították össze őket, a szintetikus embriók belső felépítésük és genetikai összetételük szempontjából 95 százalékban megegyeztek velük. Amennyire a tudósok meg tudták ítélni, a kialakult szervek működőképesek voltak.
Jacob Hanna, a kutatás vezetője szerint a szintetikus embriók nem valódi embriók, nincs meg bennük a lehetőség, hogy élő állat fejlődjön ki belőlük, vagy legalább is nem volt meg akkor, amikor egerek méhébe ültették be őket.
Forrás: MTI

Elhúzta előttünk a mézesmadzagot a tavasz, lelombozó előrejelzés érkezett

Kis Grófo: Hajrá, Orbán Viktor!

Háború vagy béke? Kis Grófo üzent a választások előtt

Kórházból jelentkezett Galla Miklós – fontos hírt osztott meg állapotáról

Történelmi pillanat Rúzsa Magdi életében – így reagált a hatalmas elismerésre

Rátalált a szerelem Kóbor János lányára, mutatjuk, ki rabolta el a szívét

Gönczi Gábor a Békemenetről: ,,Mi így mondunk köszönetet a magyar kormánynak"

Pápai Joci: ,,Orbán Viktor a világ legjobb politikusa"

Átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat

Kökény Dani legújabb dalában a béke fontosságára hívja fel a figyelmet

Videón február legszebb gólja, Szoboszlai rúgta

Dupla duettekkel készülnek A Nagy Duett hírességei