
A hosszú élet kulcsa meglepően egyszerű egy veterán kutatóorvos szerint
Hétfőn szörnyű hírt kapott a Blikk szerkesztősége. Úgy tudják, a kórházban elhunyt a bő egy hete súlyos autóbalesetet szenvedett Sallai Nóra kisfia, Bende, ugyanis változott a büntetőeljárás tárgya Sallai Nóra drámai karambolának ügyében.
Míg a múlt hét folyamán a lap érdeklődésére a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közúti baleset gondatlan okozásának bűntette miatti eljárásról beszélt, ez mostanra változott, és már halált okozó baleset ügyében folyik a nyomozás.
Megkeresésére válaszolva tájékoztatom, hogy a Dabasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya – jelenleg – halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt, szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit
- válaszolta a lap megkeresésre a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztálya.

Fotó: Tények Archív
Ez pedig azt jelenti, hogy a balesetben megsérült személyek közül valaki elhunyt.
Mivel a BMW-ben ülő két fiatal a korábbi közlés szerint csupán végtagsérüléseket szenvedett, és állapotuk azóta is stabil, így a másik autóban történhetett tragédia.
A Blikk úgy tudja, a Jóban Rosszban egykori színésznője, Sallai Nóra bár válságos állapotban van, de továbbra is küzdenek az életéért, sőt még mindig tart a számára elindított irányított véradás. Így a halál bekövetkezte sajnos nem vonatkozhat másra, mint a színésznő ötéves kisfiára, Bendére.
A gyermekről az utolsó információ az volt, hogy még a helyszínen újra kellett éleszteni, és egészen mostanáig nem volt róla nyilvánosságra hozható adat. A laphoz eljutott információk szerint azonban végül nem sikerült megmenteni a kisfiú életét.

A hosszú élet kulcsa meglepően egyszerű egy veterán kutatóorvos szerint

Kasza Tibi vagy Stohl András? – Tolvai Reni pikáns választ adott

Dögösebb, mint valaha: Gelencsér Tímea az Exatlon kulisszái mögül jelentkezett

Szirénázó mentő érkezett a Séfek séfébe – ilyen még sosem történt!

Meghalt Török Ferenc

,,Sosem fog már felhívni a születésnapomon” – Lesújtotta Szandit Fenyő Miklós halála

A Békéscsabai Jókai Színház új vezetése bemutatta a 2026–2027-es évad műsorát

„Nem az én világom” – Váratlanul otthagyták a TV 2 stúdióját

Hihetetlen, hogy mennyi méhfaj él a világon

11 figyelmeztető jel a hálószobában, amikre érdemes figyelni

Hangosnak lenni: önbizalom vagy védőpajzs?

Hírt adott az állatkert az alföldi kistigrisről