- írta közösségi oldalán a Látó szerkesztősége, hozzátéve, hogy saját halottjának tekinti a volt főszerkesztőt.
Kovács András 1959. július 17-én született Szatmárnémetiben, középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, 1978-ban érettségizett a helyi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. Felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) végezte, 1984-ben szerzett magyar-francia szakos tanári diplomát. 1984 és 1989 között Székelyudvarhely környéki helységekben tanított.
1990-től a marosvásárhelyi Látó című szépirodalmi folyóirat versrovatának szerkesztője, főszerkesztő-helyettese, 2008 és 2019 között pedig főszerkesztője volt.
Verseket 1977-től, gyermekverseket 1981-től közölt, félszáznyi kötet szerzője. Verseiből több nyelven, több változatban is készültek fordítások. A negyedik Forrás-nemzedék vezéralakja, a kortárs magyar költészet kiemelkedő alakja. Virtuóz formaérzékkel verselő költő, verseiben számos kultúrtörténeti és művészeti utalás jelenik meg.
Válogatta Marin Sorescu Kábulat című verskötetét, Federico García Lorca Legszebb verseit.