
Medvétől megrémült két magyar került veszélybe Erdélyben
Jean-Pierre Adams futballista 73 éves korában hunyt el, miután az elmúlt 39 évet kómában töltötte.
Az egykori francia középhátvéd 1982-ben szalagszakadás miatt műtéten esett át, ahol az aneszteziológus az altatás során hibát vétett, így a híres focista kómába esett - írta meg a LadBible.
Adams korábbi csapata közösségi oldalán erősítette meg a hírt, miszerint mélyen tisztelt játékosuk hétfő reggel elhunyt.

Medvétől megrémült két magyar került veszélybe Erdélyben

P*niszbotrány borzolja a kedélyeket a téli olimpián

Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit