
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
A járművet a 38 éves Shawn Ginder vezetette, aki nem akármilyen cserbenhagyásos gázolást követett el, ugyanis 8 mérföldön (több mint 13 kilométer) keresztül húzta magával Monique Contreraz testét az autója alá szorulva – írta meg a People.
A férfi először egy szálloda parkolójában állt meg, majd mikor tovább indult, a holttest elmozdult, így hátrahagyta azt. A hotel vendégei találtak rá az élettelen Monique-ra, azonnal értesítették a hatóságokat.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A rendőrség körözést adott ki a férfi ellen. Amikor rátaláltak és le akarták tartóztatni, Ginder kiugrott a harmadik emeleti ablakból és megpróbált elmenekülni. Ekkor súlyos sérüléseket szenvedett, jelenleg is válságos állapotban van kórházban.
Hétfő reggelig hivatalosan nem emeltek vádat Shawn ellen, amint javul az állapota, előállítják a hatóságok.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi