Elfajult Megyeri Csilla botránya, drasztikus döntést hozhat a rendőrség

A műsorvezetőt még júliusban brutálisan megverték egy fesztiválon.

A debreceni Campus Fesztivál ugyan mindenki számára egyet jelent az önfeledt szórakozással, Megyeri Csilla azonban élete eddigi legnagyobb traumáját élte át azon a bizonyos júliusi éjszakán. Az influencer állítólag összeszólalkozott a helyi éjszakai élet nagyágyúival, majd az egyik férfi a hajánál fogva rángatni kezdte, majd még akkor is ököllel ütötte őt, amikor már a földön fekve segítségért zokogott.

Csilla két hetet várt a bocsánatkérésre, de ez azóta sem érkezett meg, így feljelentést tett, a rendőrség pedig megkezdte a nyomozást az ügyben. Mivel rengeteg szemtanút kell meghallgatniuk előfordulhat, hogy egy drasztikusabb módszerhez folyamodnak és hazugságvizsgálatnak vetik alá a fő érintetteket.

A történtek után az influencer napokig képtelen volt elhagyni otthonát, folyamatosan sírt, a testét ért sebek mellett pedig a lelke még nagyobb sérüléseket szenvedett, amiket azóta sem bírt feldolgozni. Úgy véli, a nők elleni bántalmazást nem szabad szó nélkül hagyni, ezért reméli, fény derül az igazságra, de a nyomozás ideje alatt nem adhat ki több információt az üggyel kapcsolatban.

2023. szeptember 02. 10:18
A telefonok cellainformáció alapján is közel dupla annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péter rendezvényén – je...
Hatalmas sikert aratott Radics Gigi és Curtis közös produkciója az október 23-i ünnepségen. A két előadó Demjén Fere...
Minden idők legnagyobb Békemenete zajlott le csütörtökön Budapesten, ahol hatalmas tömeg vonult fel a béke és a nemz...
Szívszorító tragédia rázta meg a napokban a stájerországi Eisenstraße régiót: egy 19 éves magyar fiú életét vesztett...
Életveszélyes helyzeteket gyűjtött egy videó a Budapesti Autósok Közössége.
TRAGÉDIA - Meghalt egy 19 éves magyar férfi Ausztriában, rosszul lett, összeesett és mentőhelikoptert riasztottak ho...
Egy olyan sportolót mutatunk be, aki már 27 évesen legendává vált. Díjai és eredményei szinte felsorolhatatlanok, Ek...
family
Vannak, akiknek romba dőlnek az álmai, míg mások élete egyik pillanatról a másikra új irányt veszt. Tudás, bátorság,...
family
Bicikli, roller, vagy séta és esetleg gördeszka, ki mivel jár iskolába, van akit viszont a szülei visznek autóval. D...
family
Vannak furcsa sportok a világban: gumicsizmadobás, sárfoci, vagy akár az, amikor valaki egy tó mélyén mondja ki a bo...
family