Elfajult a vita, kést rántott a kecskeméti bámészkodó

A kecskeméti késelő összesen három személyre csapott le pengéjével. A férfi ellen most emelt vádat az ügyészség.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség vádirata szerint a férfi 2021. július 17-én este Kecskeméten, a Petőfi Sándor utcában sétált, amikor szóváltásba került egy ismeretlen férfival, aki szóvá tette, hogy miért nézi őt a vádlott olyan feltűnően. Az ismeretlen egy átjáróhoz hívta a férfit, hogy a nézeteltérésüket tisztázzák.

A vádlott elindult az átjáró felé, a sértett pedig követni kezdte. Ekkor a férfi hirtelen visszafordult és a zsebkésével egy kaszáló mozdulatot tett az ismeretlen mellkasa felé. A sértett hátralépett, a hasát és a mellkasát behúzta, így a férfi kése a felsőruházatát átvágva karcolta a testét.

Az agresszor a késsel ismét a sértett felé csapott, ami a jobb karját felületesen eltalálta. Ezután a vádlott távozott a helyszínről. A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de életveszélyes sérülése is kialakulhatott volna.

Fotó: police.hu

Augusztus 1-jén a férfi ismét a Petőfi Sándor utcában sétált, amikor összetalálkozott az egyik ismerősével. A vádlott neheztelt a férfira, mert úgy érezte, hogy flegmán, nagyképűen viselkedik vele. A férfi az ismerőst egy átjáróhoz hívta és közölte vele, hogy „vegyen vissza az arcából”, amire a sértett azt válaszolta, hogy nem ér rá.

A vádlott ököllel arcon ütötte ismerősét, majd előkapott egy másik zsebkést. Ekkor ért oda hozzájuk a sértett édesapja, aki megpróbálta a fiát és támadóját ellökni egymástól. Mielőtt ez sikerült volna, a támadó a késsel hasba szúrta a sértettet. A sértett apja a fia védelmében hanyatt lökte a férfit, majd a sértett megpróbálta elvenni tőle a kést, de megbotlott és a vádlott mellé esett. Ekkor a férfi a késsel nyakon, majd vállon szúrta az ismerősét.

Fotó: police.hu

A sértett apja megpróbálta elvenni a férfitól a kést, dulakodni kezdtek, de a kés megvágta az apa ujját. Ezután a vádlott elszaladt a helyszínről. A sértett a nyakán, vállán és a hasán szenvedett sérüléseket, amelyek közül a mély nyaksérülés közvetlenül életveszélyes volt, de a hasat érő szúrásnak is lehetett volna életveszélyes következménye.

Az apa a hüvelykujján könnyebb sérülést szenvedett, de maradandó idegsérülés is kialakulhatott volna. A férfit a rendőrök még augusztus 1-jén elfogták, majd letartóztatásba került. Jelenleg egy másik ügyben jogerősen kiszabott börtönbüntetését tölti.

A büntetett előéletű, többszörös visszaeső vádlottat a főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettével, ugyanezen bűncselekmény kísérletével, valamint maradandó fogyatékosságot okozó könnyű testi sértés bűntettének kísérletével vádolja. Az ügyész végrehajtandó fegyház és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

2022. április 12. 09:13
A telefonok cellainformáció alapján is közel dupla annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péter rendezvényén – je...
Hatalmas sikert aratott Radics Gigi és Curtis közös produkciója az október 23-i ünnepségen. A két előadó Demjén Fere...
Minden idők legnagyobb Békemenete zajlott le csütörtökön Budapesten, ahol hatalmas tömeg vonult fel a béke és a nemz...
Szívszorító tragédia rázta meg a napokban a stájerországi Eisenstraße régiót: egy 19 éves magyar fiú életét vesztett...
Életveszélyes helyzeteket gyűjtött egy videó a Budapesti Autósok Közössége.
TRAGÉDIA - Meghalt egy 19 éves magyar férfi Ausztriában, rosszul lett, összeesett és mentőhelikoptert riasztottak ho...
Egy olyan sportolót mutatunk be, aki már 27 évesen legendává vált. Díjai és eredményei szinte felsorolhatatlanok, Ek...
family
Vannak, akiknek romba dőlnek az álmai, míg mások élete egyik pillanatról a másikra új irányt veszt. Tudás, bátorság,...
family
Bicikli, roller, vagy séta és esetleg gördeszka, ki mivel jár iskolába, van akit viszont a szülei visznek autóval. D...
family
Vannak furcsa sportok a világban: gumicsizmadobás, sárfoci, vagy akár az, amikor valaki egy tó mélyén mondja ki a bo...
family