
Mutáns harcsát fogtak az Alföldön - Fotó
Egy helikopterből ejtőernyő nélkül kiugorva érkezik meg egy hajdúszoboszlói fesztiválra Varga Viktor. Az énekes 600 méteres magasságból veti alá magát, majd földre érkezése után előadja legújabb dalát.
A múlt évben vadászrepülővel futott be ugyanerre a rendezvényre Viktor, majd „zöld fejjel” kezdett énekelni.
Végtelen életem van szerencsére
– mondta a hétfői Mokkában, bár elismerte, hogy izgul.
Az eseményről távozva 150 kilométert fog evezni a Tiszán. Körülbelül hatvanan vágnak neki a többnapos kalandnak, amelyen olyan illusztris személyek is részt vesznek, mint a svájci észt nagykövet.
Varga Viktor azonban nem csak kiugrani szeretne megtanulni a gépmadarakból, hanem úrrá is lenni rajtuk, ezért már hosszú ideje pilóta tanfolyamot végez.
Az égbolt még egy olyan helyszín, ahol még egészen kevesen vagyunk, és még nincsen dugó
– magyarázta, miért látja időszerűnek, hogy meghódítsa az eget.
Már majdnem elvégezte a képzést, mikor a koronavírus közbeszólt, most pedig a házépítés vesz el tőle rengeteg időt tőle, ezért csak szinten tartó repüléseket végez mostanság.
Varga Viktor azt is elmondta, nem azért építi az új otthont, hogy ott éljenek a párjával, mindössze egy spirituális központot akar létrehozni, ahol különböző műhelyeket rendez be magának, lakni viszont továbbra is a jurtában fognak.
Az énekesnek már nincs szüksége arra, hogy papírra vesse a bakancslistáját, nagyon jól tudja, mit akar. Most éppen a Kongói-medence sámánjaival szeretne találkozni, illetve a sokak által kedvel Bali egy más oldalát kívánja felfedezni, ahol a hotel helyett a „durva dzsungel” jelenti a szállást.

Mutáns harcsát fogtak az Alföldön - Fotó

Innen ered az Anyák napja, alapítója már megbánta

Már forog a Lakásvadászok második évada

Drámai párbaj után kiesett Kenderesi Tamás az Exatlonból

Plasztikáztatott a magyar James Bond, hogy Bruce Willis utóda lehessen

Folytatódik a Kincsvadászok, újra lehet jelentkezni a sikerműsorba!

Kenderesi Tamás ma este újra párbajozik

Csendben nő a digitális szakadék: Az MI új elitje már formálódik

Feszültség robbant az Exatlonban: egymásnak estek a Bajnokok

Exkluzív esküvői videón Krausz Gábor és Mikes Anna

Május elején tetőzik az Éta Aquaridák meteorraj

Egy apró változtatás, ami mindent átírhat az edzés sikerében