
„Már nincs akadály” – rejtélyes üzenetet küldött Leslie Mandoki
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, hétfőn kétoldali szívinfarktust kapott Tekknő Miki.
A hírt alkotótársa, MC Hawer osztotta meg közös Facebook-oldalukon, ahol arra is kitért, hogy barátja túl van a műtéten, de állapota továbbra is kritikus.
Szerdán azonban már maga Miki jelentkezett be egy TikTok-videóban, hogy elmondhassa, hogy is van pontosan.
Először is szeretném megköszönni azt a sok szeretetet, amit kaptam tőletek SMS-ekben, üzenetekben, telefonhívásokban. Köszönöm a barátaimnak, a zenész kollégáimnak és minden kedves rajongómnak, aki érdeklődött, mi van velem
- hálálkodott a felvételen.
Hát úgy néz ki, hogy megúsztam. Tényleg ez a 24 óra kritikus volt, de azt mondták, hogy túl vagyunk rajta, legalábbis ezen. Most jön egy kis pihi, mert egy rehabilitációs kezelésen kell részt vennem – szerintem ez ilyen 3-4 hetet fog igénybe venni – és utána folytatjuk ott a mulatozást, ahol abbahagytuk
- mondta reménykedve a zenész.
Sajnos el volt záródva két ér, két fő ér és ezt kellett kitisztítani és betettek két fémlapocskát, amivel kitágították az ereket. Most teljesen jól érzem magam, de hát ennek még van egy hosszabb lefolyása, amit még végig kell csinálnom és azután találkozunk. Még egyszer köszönöm nektek, ne aggódjatok, rossz pénz nem vész el!
- humorizált Tekknő Miki.
Címlapfotó: MC Hawer hivatalos TikTok-oldala

„Már nincs akadály” – rejtélyes üzenetet küldött Leslie Mandoki

Dankó Dávid története: fontosak számára a gyökerei

Nem akárkinek a karjaiban videózták Gelencsér Timit, mutatjuk a romantikus jelenetet

Szomorú hírt közöltek: meghalt Ambrus László

Feszülten készülnek a csapatok az első végjátékra

Arcokat lát mindenütt? - Meglepő magyarázat született az egyik legfurcsább emberi jelenségre

Páros belépőt lehet nyerni a Nagy Duett szombati döntőjére

Elszakadt a cérna: Halász Jázmin már nem bírta szó nélkül

Meghalt Paulin Ferenc professzor

„Veled vagyunk!” – Orbán Viktor is üzent Rubint Rékának

Megtalálták A Nagy Ő sztárjának holttestét, kiderültek a részletek

Dráma a TV 2 stúdiójában, kiderült, kik jutottak be A Nagy Duett döntőjébe - Videó