
Leszakadt egy épület bejárata feletti betontető Révkomáromban, egy ember meghalt
Harrison Ford éppen az Indiana Jones filmek ötödik részét forgatja Angliában. Egy, a stúdióban jelenlévő forrás a Sunnak nyilatkozva mesélte el a történetet hétfőn, amikor a 79 éves Ford megmenthette egy csapattag életét. A forrás azt mondta, hogy a kamerák javában forogtak a film utolsó jelenetei közben, amikor egy férfi „a semmiből egyszer csak összeesett”.
Az Oscar-díjra is jelölt színész csupán méterekre állt a bajba jutott férfitől, és azonnal elkezdett kiabálni, hogy küldjenek oda egy orvost. Ezután a forgatáson jelenlévő orvos szívmasszázst végzett a férfin, amíg a mentőhelikopter megérkezett.

A forrás azt mondta, hogy mindenki a stúdióban volt, mert a filmet péntekig be kell fejezniük. Ez az eset nem az első a problémás produkció során. A legendás kalandfilmet legújabb részét Steven Spielberg rendezi és John Williams komponálja a zenéjét. A film forgatásán azonban már novemberben is tragédia történt, amikor a marokkói helyszínen egy 54 éves férfi hullájára bukkantak az egyik hotelszobában. Ezen felül Harrison Ford három hónapig nem tudott forgatni júniusban, miután egy verekedés-jelenet gyakorlása közben megsérült a válla.
És ha ez nem lenne elég a balszerencsés forgatásnak, a filmet eddig többször el kellett halasztani a koronavírus járvány miatt. Eredetileg 2021 júliusában került volna a mozikba, aztán 2022-ben, de végül úgy tűnik, hogy 2023 júniusában láthat csak napvilágot – írta a Daily Mail.
Fotó: Twitter / @IndianaJones5

Leszakadt egy épület bejárata feletti betontető Révkomáromban, egy ember meghalt

Négyen meghaltak egy szmolenszki műtrágyagyárat ért ukrán dróntámadásban

Kiugrott egy diák a telcsi iskola ablakán, miután rosszabb jegyet kapott fizikából

Mianmarban a hadsereg egy piac ellen intézett légicsapást, sokan meghaltak

Tévedésből raboltak el egy idős férfit Ausztráliában, holtan találták meg

Akarata ellenére sorozták be, végül orosz fogságba került egy magyar-ukrán kettős állampolgárságú férfi

Többen meghaltak egy Washington állambeli késes támadásban

Lezuhant Törökországban egy F16-os harci repülőgép, meghalt a pilóta

Olyan erővel dobta a kiságyba 16 hónapos fiát, hogy eltört a gerince

Megnyalta a kutyája, amputálni kellett az összes végtagját

Döbbenetes kijelentést tett Magyar Péter párttársa: Ukrajna előbb-utóbb tag lesz – akkor is, ha Magyarország ellenzi

Levágta ismerőse p*niszét, együtt megették, majd megölte