
Lakásfelújításba kezdenek Molnár Tamásék: így néz ki most új közös otthonuk!
A Bérczes László rendezésében még 2010-ben debütáló Háy János Nehéz című drámáját először a Bárka Színházban láthatták a színház szerelmesei, majd alig 5 évvel később a produkció átköltözött a Nemzeti Színházba, ezt követően 2016-ban pedig már Mucsi Zoltán főszereplésével játszotta a darabot a Szkéné Színház.
A színész életében azonban hatalmas fordulópont következett be, ugyanis pénteken bújik legutoljára ikonikus karaktere bőrébe és mintegy 150 előadással a háta mögött búcsút int a darabnak, ami szintén leköszön.
Az előadás után a szerzővel és az alkotókkal együtt közönségtalálkozót tartanak Kovács Bálint, író, kritikus vezetésével. Mucsi Zoltán rengeteget köszönhet ennek a szerepnek, hiszen a darabban nyújtott alakításáért megkapta a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat a Pécsi Országos Színházi Találkozón, valamint a Színikritikusok díjátadóján is – olvasható a Színház Online.hu-n.

Lakásfelújításba kezdenek Molnár Tamásék: így néz ki most új közös otthonuk!

Rendőrségi jegyzőkönyvvel bizonyította igazát ByeAlex

Németh Kristóf venné át Szépréthy Roland helyét a Megasztárban? Itt van Ördög Nóra válasza!

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

Nagy bejelentést tett Veréb Tomi, ilyen elismerésben még soha nem részesült!

Hihetetlen duettekkel jön vasárnap este a Sztárban Sztár All Stars

Újabb gyermeke születik a botrányhős Mandula Ádámnak

Gólyahír! Megszületett a Ganxsta Zolee és a Kartel zenészének első gyermeke

Miló Viki váratlan helyre vitte a férjét: Attila lefagyott, amikor meglátta

Felgyújtották Aurelio udvarát, a realitysztár üzent az ismeretlen támadónak!

Kiderült, mennyi kokain volt ByeAlexnél, amikor lecsapott rá a rendőrség - ez már komoly mennyiség

Gerard Butler magyarul beszélt a kamerába: Noszály Sándor videójától felrobbant az internet