
Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez
Csepregi Éva a kedd reggeli Mokka vendége volt, és egyik nagy vágyát osztotta meg a nézőkkel.
Az énekesnő elárulta, jobban vágyik unokára, mint szerelemre. Sőt, voltak, akik meg is jósolták neki a kis poronty érkezését.
Kaptam egy ígéretet, hogy jövőre kézben tarthatom a kis unokámat. Nagyon várom. A nővéremnek nemrég született két unokája, úgyhogy van baba a családban és hát ez egy óriási dolog lenne, ha én is megérném, hogy lássam egy kicsit felcseperedni még ezt a gyönyörű gyereket. Két ilyen gyönyörű felnőttnek csak gyönyörű gyereke lehet
- áradozott Éva a Mokka műsorvezetőinek.
Az énekesnő már nagy erőkkel készül a január 6-ai életműkoncertjére, ám addig is folyamatosan vannak fellépései.
Így ebben az évben még megállás nélkül dolgozik, viszont jövőre nagymamás teendőivel szeretne foglalkozni.
Azt szeretném, hogy amikor megérkezik a Merse, addigra nekem több időm legyen
- zárta vágyakozó gondolatait, melyekből az is kiderült, hogy a fiatalok már a baba nevét is kiválasztották.

Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez

Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?

Mutatjuk, hány munkaszüneti nap lesz 2026-ban, így tervezze szabadságát!

Meghitt családi fotón a topmodell és kisfia

Megmutatta fiait Palácsik Lilla és Visváder Tamás, ünnepi lázban ég a gyönyörű család

Felismerhetetlenné vált Celine Dion, egy karácsonyi felvétel látott napvilágot a díváról

Stohl András Kevin csapdáit is kivédené? – Jön a várva várt 2. rész!

Így kerülhetjük el a túlevést az ünnepek alatt – dietetikus ad tanácsokat

„Karácsonyi angyalkánk” – ritka családi fotókat osztott meg Szoboszlai Dominik és felesége

Meglepő kulisszatitkok a Reszkessetek, betörők! ikonikus jeleneteiről

Leleményes gazdi tippek, amikkel túljártak a szőrös ,,Grincsek” eszén

A karácsonyfa-szindrómának komoly tünetei lehetnek