
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
40 méteres magasságban, 300 méter hosszan kelt át egy drótkötélen, biztosítás nélkül Budáról Pestre a Duna felett Ifjabb Simet László. Utólag már örömmel gondol vissza rá a 63 éves artista, közben viszont a koncentráció vette el minden erejét.
Az időjárás kegyes is volt hozzá, meg nem is, hiszen az eső, amitől nagyon tartott, nem érkezett meg, a szél viszont felerősödött a produkció kezdetére.
Az artista bevallása szerint, körülbelül a pálya feléig „készenléti” állapotban van, onnantól már azonban kicsit megnyugszik, és elkezdi élvezni, amit csinál.
Mindig az első pár lépés a legkritikusabb, mondhatni, ott dől el az egész mutatvány sorsa, de Ifjabb Simet Lászlóba belenevelték, hogy a legutolsó lépést sem szabad elkönnyelműsködni, hiszen ugyanúgy ki tudja törni a nyakát azon a ponton is.
Eldöntötte, csak nagyon viharos időjárás akadályozhatja meg abban, hogy átkeljen a Dunán, hiszen hatalmas szervezés volt a produkció mögött, nem lehetett csak úgy lemondani.
Nagyon kitoltam a saját határaimat
– mondta, ugyanis nem akarta cserben hagyni sem a csapatát, sem a kilátogató közönséget, de magát, a produkciót sem, mivel ezzel rajtolt az idei színházi olimpia.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát