
Férjhez ment a Szex és New York sztárja
Válása után is közösen dolgozik közös tanyáján, a sóskúti élményfarmon Brunner Márta és Ács Bálint.
A színészpár tudta, hogy a farmot nem lehet kétfelé vágni, az állatokat nem lehet elválasztani egymástól, hiszen ott jó nekik, ahol vannak. Ők a házasságról semmit sem sejtenek, ugyanis „nem olvassák a papírokat”, egy a fontos, hogy szeretve legyenek.
Bálint a keddi Mokkában elmondta, a főistállón kívül mindent a saját két kezével épített a birtokon, ezért olyan számára, mint egy templom, és már csak ezért is képtelen lenne megválni tőle.
A farm életében nem változik semmi
– magyarázta a Márta, hiszen a farmot egy közös teremtésüknek gondolják, olyan mintha a gyerekük lenne, és egy olyan kis sziget még a látogatók számára is, ahol „megáll az idő”.
Táborokat, különböző oktatásokat, osztálykirándulásokat szerveznek ide, és igyekeznek a tanítványaiknak átadni a természet szeretetét.

Férjhez ment a Szex és New York sztárja

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás