
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Mikes Anna a minap hatalmas bejelentést tett, méghozzá éppen csak megemlítve azt.
A Palikék Világa by Manna Három igazság című műsorában vendégeskedett, amikor elárult, hogy Krausz Gáborral szintet lépett a kapcsolatuk. A szerelmesek ugyanis összeköltöztek – szúrta ki a Blikk.
Együtt élünk, ez nem titok. Tény, hogy most már kevesebbet vagyunk együtt, hiszen neki is itt van egy másik munka, én januártól visszaálltam, kezdődtek az óráim, a tanfolyamok, ez egy egész napos elfoglaltság. Teljesen normális életet élünk. Reggel elmegyünk otthonról és este találkozunk
– magyarázta a műsorban.
Anna, aki arra is kitért, hogy ugyan most együtt élnek, korábban, a Dancing with the Stars alatt szinte a nap 24 óráját együtt töltötték, így "meg kellett szokni", hogy azt követően nem voltak annyit egymás mellett.
Ez az információ azonban nem feltétlenül meglepő, hiszen akik követték a táncosnő és a sztárséf szerelmének alakulását, azok már sejtették az összebútorozást.
Krausz Gábort mintha kicserélték volna Anna mellett, sokkal vidámabb, mosolygósabb. Sőt, a gyönyörű választottja is kiegyensúlyozottabb.
Címlapfotó: TV2 Mokka

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát