
Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?
Észrevehetően javult a panelházak megítélése az elmúlt időszakban annak ellenére is, hogy az árak meglehetősen elszálltak. Benedikt Károly, a Duna House ingatlanszakértője a szerdai Mokkában elmondta, a még így is viszonylag alacsony költségek és a jó elhelyezkedés szól általában a panelek mellett.
Felhívta a figyelmet, hogy a huzamos ideig tartó drasztikus áremelkedések után 2023-ban már a legtöbb lakótelepen stagnálás mutatkozott, ám még így is messze többe kerül egy lakás, mint öt vagy tíz éve. A szakember szerint Budapesten mindössze a zuglói Füredi utcai, illetve a IX. kerületi József Attila-lakótelepen tapasztalhattak pár százalékos emelkedést az elmúlt évben.
Az ingatlanérték 38 millió forint körül alakult tavaly, ami Benedikt Károly szerint arra is rámutat, hogy mennyivel drágább egy átlagos fővárosi lakás, ami 50 millió forint körül volt elérhető.
A szakértő szerint a panelek pozitívuma, hogy a legtöbb már a korszerűsítéseknek, szigeteléseknek köszönhetően energiatakarékosabb, mint amikor épültek, a szabványméretekből kifolyólag pedig könnyebben és olcsóbban felújítható, mint például egy családi ház.

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?

Időjárás-jelentés: Gyenge fagy is előfordulhat a következő napokban

Fogós feladvány: Ön tudja mi ez a lyuk a laptopokon?

Gyászol a magyar sport, elhunyt Dávid Sándor

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval