
Férjhez ment a Szex és New York sztárja
A rendőrség gyanúsnak ítélte a legendás színész és neje halálesetét, akiknek már részben mumifikálódott holttestét találták meg szerdán. Egyiküknél sem tapasztaltak külsérelmi nyomokat, az előzetes boncolások és a hatóságok szerint bűncselekmény nem történt. Szén-monoxid- vagy földgázszivárgásra utaló jeleket sem tártak fel, ugyanakkor a toxikológiai vizsgálatok még zajlanak.
A rendőrség szerint még túl sok megmagyarázhatatlan dolog van a halálukban, a vizsgálatok pedig még hetekig eltartanak.
Dudás Viktor filmszakértő és Zelena András pszichológus, gyászterapeuta szólalt meg az eset kapcsán a pénteki Mokkában.
A filmesszakma szerint Gene Hackman halálával egy korszak lezárult.
A generációját tekintve, nagyon kevés hasonló nagyságot látunk. Még kevésbé látni, hogy lenne utánpótlás
- osztotta meg véleményét Dudás Viktor, ami hátterében a változó filmnézési szokásokat tudja be.
Egyre több feltételezés lát napvilágot a tragédia kapcsán, Zelena András szerint mindez nem meglepő, pláne egy világszerte ismert ember tekintetében.
Nagyon nagy az olvasóknak az ilyen típusú tartalmakra való kattintási hajlama. Ráadásul a társadalmi nyilvánosságot rendkívüli módon érdekli, kiváltképp akkor, ha a haláleset körülményei nem tisztázottak
- magyarázza a szakember, aki szimbiotikus kapcsolatként tekint a házaspár viszonyára.
Ha megtörtént valamelyikük halála, a másik dönthetett úgy, hogy önkezűleg véget vet életének
- emelte ki Zelena András, hiszen szakmai szemmel nézve ezen kapcsolatoknak gyakori az efféle következménye.
Gene Hackman 74 évesen vonult vissza. Az elmúlt évtizedekben Santa Fé-ben élt, 1991 óta második feleségével, a 63 évesen most szintén meghalt Betsy Arakawa zongoraművésszel.

Férjhez ment a Szex és New York sztárja

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás