
Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart
A Házasság első látásra hétfői adásában három párnak már döntenie kellett arról, hogy szeretnék-e folytatni házasságukat vagy útjaik örökre szétválnak.
Reni ennek kapcsán tanácsot kért barátnőitől, akiknek először mesélt Gerivel való kapcsolatáról.
Megkedveltem azt a Gerit, akiről ugye mindenki más beszélt… az anyukája, a barátai
– magyarázta a feleség, azonban hozzátette, hogy a kísérlet során volt olyan, amikor férje egy másik lánnyal találkozott.
Azért ez így nyilván kicsit sz*rul esett
– vallotta be őszintén a lány, aki ennek ellenére Gerinek nem beszélt keserű érzéseiről.
„Lehet, hogy ezt várta volna, hogy kapálózz utána” – próbált tanácsot adni Reninek egyik barátnője.
Egyetlen pasi után sem fogok kapálózni
– jelentette ki határozottan a feleség.
Férje, Geri végül a házasságuk felbontása mellett döntött, erre válaszként Reni is válás mellett tette le a voksát.

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval

Megrendítő sorokkal jelentkezett Leslie Mandoki – ezt üzente március 15-én

Könnyekben tört ki Fekete Pákó, nem bírta tovább

Elhúzta előttünk a mézesmadzagot a tavasz, lelombozó előrejelzés érkezett

Kis Grófo: Hajrá, Orbán Viktor!