
74 éves korában meghalt Chris Rea
Hosszú szervezés előzte meg a bejelentést, de örömmel osztotta meg a hírt Ifjabb Richter József, a Safari Park igazgatója az állatkert Facebook bejegyzésében.
Nagy várakozás és komoly előkészületek után az elmúlt napokban galléros páviánokkal gazdagodott a parkunk gyűjteménye. Az új állatlakók már birtokba is vették a különleges igényeik szerint kialakított vadonatúj létesítményt, amelyet a látogatók március végi nyitásunkkor tekinthetnek meg először. A bonyolult szerkezetű, több szinten szerveződő csapatokban élő páviánok egyenesen a Nyíregyházi Állatparkból érkeztek Nagykőrösre
- mondta a Hortobágyi Károly-díjas magyar artistaművész. Ráadásul további újdonságot is közölt a követőkkel.
A szafarizni vágyók Magyarországon egyedülálló módon egy „majomtúra” keretében, testközelből tekinthetik meg a páviánokat és hajthatnak be a társas állatok kifutójába
- tette hozzá a cirkuszigazgató, aki a március 28-i nyitóhétvégére is felhívta a figyelmet.

Forrás: Richter Safari Park hivatalos Facebook oldala

74 éves korában meghalt Chris Rea

Íme a TV 2 Csoport karácsonyi filmkínálata

„Nem 5 perc volt, de megérte!” – Tilla már karácsonyi hangulatban van

Senki sem hallotta még: hétfőn debütál egy új Queen-dal

Újra képernyőn Galambos Lajcsi, kiderült, mikor fog debütálni

Gyermekkórházban járt Kapu Tibor - mindenkit meglepett a látogatása

Hihetetlen, hogy mennyi időt töltünk netes videókkal

Karácsonyi gesztus: György herceg apja nyomdokaiba lépett

Meghalt Kemenes Fanni

Megható üzenet: Leslie Mandoki Demjén Ferencet köszöntötte születésnapján

Karácsonyi csoda a nappaliban: Ettől marad sokáig friss az élő fenyő

Hihetetlen gyorsan felnőtt Szandi fia, szalagavatós fotón mutatta meg Csabit a büszke anyuka