
27 évesen meghalt Soltész Gréta
Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának elnöke és Gyurkó Katalin a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke a péntek reggeli Mokka vendégei voltak, ahol elárulták, idén mely alapítványnak szerveznek gyűjtést az ünnepi időszakban.
2023-ban a Piros Orr Bohócdoktorokra esett a választásuk, akik éjt nappallá téve fáradoznak azon, hogy a beteg gyermekeknek és idős embereknek egyaránt mosolyt csaljanak az arcukra. Eddig mintegy 430 ezer ember napját tették szebbé.
Fantasztikus munka, amit ez az alapítvány végez. Több tucat bohóc segít nekik önkéntesként és járják a magyar kórházakat
– mondta Nóra.
Elárulták, hogy Katával mindketten ötgyermekes anyukák, és bele sem tudnak gondolni abba, milyen lehet karácsonykor kórházban fekvő gyermek mellett lenni.
Így az adománygyűjtő akcióval az a céljuk, hogy a befolyt összeg lehetővé tegye, hogy minél több bohócdoktor tudjon munkába állni.
Ők már a második COVID-hullám ideje alatt is bent voltak. Erőt tudnak adni, egy kicsi vidámságot tudnak csalni az ott lévők arcára és nyilván annyira tudnak bevonódni a munkába, amennyire egyfelől a beteg is engedi, hogy ezt megosszák
- árulta el Katalin.
A vásár egészen advent első vasárnapjáig tart, melyen szebbnél szebb adventi koszorúkra lehet szert tenni. A családszervezetek tagjai napokon át dolgoztak a díszes csodákon, melyeket a támogatók a FICSAK Facebook-oldalán vagy a jotekonysagivasar.hu oldalon keresztül tudnak megvásárolni.

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Gelencsér Tímea csatlakozik az Újratervezés csapatához

A tavalyi siker után, idén is külföldi sztárral indul A Nagy Duett

Fülledt erotika a csütörtöki Nagy Ő-ben

,,Gyerünk át a kanapéra...” – Pár mondat után a lényegre tört Stohl András a Nagy Ő-ben

Breaking News a nyíregyházi macihíradóban, kiakadt a cukiságmérő

A Nagy Ő: Mónika sírva fakad. Vajon meddig bírja elviselni a feszültséget?

Csak a romok maradtak: Sokkoló felvételek készültek Kovács Reniék megsemmisült házáról

Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása

Nem véletlen, hogy másokat követünk – sokkoló kutatás leplezi le az influenszerhatás valódi okát

Egy apró útlevélhiba tönkreteheti az egész nyaralást

Innen indul a varázslat – Tilla titkos túrára vitte a követőit