
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
"Egy fantasztikus verseny. Úgy voltunk az egész hónap alatt, hogy egy csomó mindent tanultunk magunkról, egymásról, és a legbensőbb énünk lépte túl a határait, és emiatt egy óriási kiképzés volt" - fejtette ki érzéseit Junior.
A rapper úgy érzi, a műsor jobb, és egyúttal bölcsebb emberré is tette őt.
"Voltak nagy csapások az egónknak, büszkeségünknek is, tartásunknak is" - tette hozzá.
"Tanultunk rengeteg mindent emberekről, kultúrákról, emberségről, úgyhogy nagyon klassz érzelmekkel, és nagyon nagy tanulmány volt ez az egész. És nagyon boldogan, és sokkal többel megyünk haza, mint ahogy jöttünk" - hangsúlyozta.
Kiemelte, nagyon hálásak a készítőknek, mindenkinek, hogy ilyen szép, és ahogy fogalmazott, ennyi játszóteret készítettek el a résztvevőknek a világ másik felén.
Párja, Blanka egyetértett vele, szerinte is hatalmas tanulság volt az egész verseny.
Junior érzelmes beszédével versenytársai, Sáfrány Emese és Béres Anett annyira egyetértett, hogy szavainak hatására szeretetteljesen ölelték meg egymást.
"Jó volt bohóckodni is, egy óriási játék volt, egy fantasztikus hullámvasút volt" - összegezte élményeit L.L. Junior.
A pénteki döntőben Mikes Anna és Krausz Gábor, valamint Sáfrány Emese és Béres Anett küzd meg egymással 19:55-től a TV2-n.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát